Isteni Üdvözítő Társasága

Amíg csak egyetlen olyan ember is él a földön, aki nem ismeri és nem szereti a világ Üdvözítőjét: Jézus Krisztust, nem szabad megpihenned.” (P. Jordan Ferenc) Johann Baptist Jordan 1848-ban született a Németországi Baden tartományában fekvő Gurtweil községben. Már kispap korában (1874-1878) foglalkoztatta a gondolat, hogy Jézus Krisztust olyan kevesen ismerik, fogadják el és szeretik. Imádságában így kiáltott fel: „Atyám, nézd... nem ismernek Téged. Uram, mentsd meg őket... lelkem szomjazik a Te dicsőségedre és a lelkekre”. Néhány évvel később, 1878. július 21-én Johann Baptist Jordant pappá szentelték.

1880-ban Páter Jordan több hónapot töltött a Szentföldön. Feltehetően július 4-én, a Libanon hegyén, megrázó lelki élményben volt része. Amint „végigtekintett a Szentföldön, egyszerre tudatára ébredt, hogy szerte a világon milyen nagy a vallási ínség”; és mélyebben, mint valaha, lelkébe hatoltak az Írás szavai: „Az az örök élet, hogy ismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). És bensőjében akkor született meg a válasz: „Igen, ó Isten, a Társulat hirdetni fog Téged és a Te egyszülött Fiadat.” A Szentlélek indítására született gondolat ettől a perctől kezdve minden nehézség ellenére erősödött és növekedett benne. Az Isteni Üdvözítő Társaságát 1881. december 8-án alapította meg, és az Istenanya, az Apostolok Királynéja oltalmába ajánlotta. Keresztről nevezet Ferenc nevét veszi fel. Néhány évvel később (1888. december 8.) a Rend női ágát, az Isteni Üdvözítő Nővérei Kongregációját alapította meg.

Lelki fiainak meghagyta: „Szeretteim Krisztusban, ha meg akarjuk téríteni a világot, Krisztus lelkületét kell magunkévá tennünk, mert nem mi térítjük meg a világot, hanem rajtunk keresztül maga Krisztus.” Határozottan és világosan ragaszkodott ahhoz, hogy minden egyes tag törekedjen az életszentségre. Újra meg újra sürgette: „Legyünk szentekké! Mivel apostolkodásra vagyunk hivatva, szenteknek kell lennünk.”

Pater Ferenc Jordan maradéktalanul odaadta önmagát, mint ahogyan övéit is kérte, hogy adják oda önmagukat „Isten lehető legnagyobb dicsőségére, a lehető legnagyobb személyes életszentségre és a lehető legnagyobb számú lélek megmentésére.” 1918. szeptember 8-án, Szűz Mária születésének ünnepén, halt meg. A Szalvatoriánus Rend lényeges „jellemző sajátossága az egyetemesség, mind az eszközöket, mind a tagokat és működési területeket tekintve.“ Az Alapító megkívánta, hogy a tagok használjanak fel „mindenféle módot és eszközt, amelyet Krisztus szeretete sugall” annak érdekében, hogy „minden nép üdvösséget találjon Őbenne.”

Jelenleg közel 1300 szalvatoriánus szerzetes hirdeti az evangéliumot a világ minden földrészén az egyetemesség szellemében, ami kényszeríti őket arra, hogy szüntelen figyeljék az idők jeleit, és így hirdessék az Üdvözítő üzenetét, hogy érthető és boldogító lehessen minden kor emberének. Magyarországra a Rend 1895-ben telepedett le. Az első rendház Temesváron jött létre, ami a Trianoni megállapodás után is megmaradt, de kívül került az új határokon. A mai határokon belül a szalvatoriánus rend 1998-ban újra indította működését. Az itt tevékenykedő rendtagok a lengyel tartományhoz tartoznak.

Egyházjogi státusz: pápai jogú férfi szerzetesi intézmény.

Magyarországi központ:

Tartományfőnök:

Legfőbb elöljáró:

Frissítve: 2025. február