Az Egyház Isten népe, amely közösségekből áll. Ilyen közösségek a plébánia, a hívő család (amelyet „házi egyháznak”, „családegyháznak” is nevez a II. Vatikáni Zsinat), a különféle lelkiségi mozgalmak, szervezetek.
Általános jellemzőik a közös cél, a vezető, és hogy tagjai küldetésüknek megfelelően megtalálják benne helyüket. Szent Pál apostol a közösséget a testhez hasonlítja, amelynek tagjai nélkülözhetetlenek, és minden tagjának egyéni feladatai vannak 1Kor 12. Az Apostolok Cselekedeteinek könyve szerint a tagok megosztották egymással javaikat: „mindenük közös volt” ApCsel 4,32.
Az utóbbi évtizedekben a keresztény közösségek jelentősége az Egyházon és a társadalmon belül is megnőtt, mivel a természetes közösségek (család, falu, munkahely) összetartó ereje meggyengült. Ezzel magyarázható, hogy a társulások, csoportok, kisközösségek és a lelkiségi mozgalmak száma növekedett. Hitünk szerint az egyházi élet táplálója Szentlélek, aki a híveknek találékonyságot és nagylelkűséget ad. A közösségek vezetésében ügyelni kell a hit tisztaságára, a pápával és püspökökkel való egységre és az Egyház közösségével való összhangra.
A keresztény közösségek életében fontos szerepet játszik a plébánia, amely XXIII. János pápa hasonlata szerint a „falu kútja”:az ember odajön, hogy a szomját oltsa. A közösségek részt vesznek a liturgiákon és az örömhír (evangélium)továbbadásában. Ez magában foglalja a keresztény értékrend szerinti életet, a rászorultakat segítő karitatív munkát és a szolgálatot.
Bővebben: *Apostolicamauctositatem (rövidítve: AA) kezdetű zsinati határozat a világi hívek apostolkodásáról, in: A II. vatikáni zsinat tanítása, Szent István Társulat, Budapest, 1975. 314–334. o.
*II. János Pál pápa Christifideleslaici (rövidítve: CL) kezdetű apostoli buzdítása a világi híveknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről, Szent István Társulat, Budapest, 1990.