Kik a főpapok?
A püspökök egy-egy egyházmegye főpásztorai, akik szolgálatuk révén elősegítik a keresztény hit terjesztését és tanítását, ellátják az egyházmegye kormányzati feladatait és a liturgia ünneplése révén fáradoznak a rájuk bízott papság és világi hívők megszentelésén.
A jelentősebb városok püspökei idővel a kitüntető érsek címet vették fel, amely a görögben és a latinban ’fő-püspököt’ (archi-episcopus) jelent. Arra utal ez, hogy jelentősebb, nagyobb súlyú egyházmegyét kormányoznak.
Több egyházmegye együttesen alkot egy egyháztartományt. Ennek élén egy metropolita áll (a görög metropolisz, nagyváros kifejezésből, utalva arra, hogy a tartományi székhelyek egyben mindig a legnépesebb városok is voltak). Ő a saját egyházmegyéjének főpásztora, de emellett meghatározott módon gondot visel az egyháztartomány minden egyházmegyéjére is. Minden metropolita viseli az érseki rangot, de nem minden érsek alá tartozik egyháztartomány (pl. az erdélyi Gyulafehérvár főpásztora az egyházmegye ősisége és méltósága okán érsek, de nem metropolita, míg az esztergom-budapesti főpásztor egyszerre érsek és metropolita).
A pápai udvar kiemelt hivatalait vezető egyháziakat régi időktől fogva bíborosnak nevezik. A latin cardinalis szó feladatuk fontosságára utal (a cardo jelentése ’tengely’, ’sarokvas’). A középkortól kezdve a bíborosok választják a pápát zárt ülésükön (konlávé). Az aktuális szabályozás értelmében 80. életévük betöltéséig vehetnek részt a bíborosok a konklávén, a választókorú bíborosok legfeljebb 120-an lehetnek.