A nagy ázsiai vallási hagyományok közül a legősibb a hinduizmus. Ezzel a vallással rögtön az első nemzedékei során találkozott a kereszténység. A hagyomány szerint Tamás apostol vitte el a keresztény hitet Indiába, s alapított helyi egyházat (malabárok). Történeti bizonyosság, hogy már az ókorban éltek Indiában keresztények, akik ott hatalmas bennszülött kultúrával találkoztak. Ennek lényegi meghatározója a hinduizmus, amely nem a nyugati értelemben vett vallás, hanem általános világnézet, életmód, rendszer: meghatározza az egyén és a közösség életét. Éppen ezért az indiai keresztények mindig mélyreható és dinamikus viszonyban voltak ezzel a hagyománnyal.
„A hinduizmusban az emberek az isteni misztériumot kutatják, s kimeríthetetlen gazdagságú mítoszokkal és a bölcselet mélyreható törekvéseivel fejezik azt ki, szabadulást keresnek létünk nyomorúságaiból aszketikus gyakorlatokkal, elmélyült meditációval, vagy szerető bizalommal Istenhez menekülve” (NA 2).
Ezek a vonások adnak lényegi közös pontokat a párbeszédhez. Ugyanakkor nagy kihívást jelent, hogy ez ne váljon az eltérő vallási elemek összemosásává, téves és felszínes „vallási szinkretizmussá”. Az egymás iránti tiszteletnek a saját identitás őrzése is részét képezi.