„Ismerd meg önmagadat!” – az ősi görög bölcsesség a delphoi jósda bejárata fölött volt olvasható. Kifejezésre juttatja azt a meggyőződést, hogy a világ számtalan kérdése közül kiemelkedik az ember rejtélye: ki is ő, honnan jött, hová megy, van-e értelme életének, munkálkodásának, szenvedésének?
Ki az ember? - Ki vagyok én?
Nincs bölcselet, nincs világnézet és nincs vallás, amely ne keresné ezekre a kérdésekre a választ – és amely ne ezekre a kérdésekre keresné a választ. Az ember titok, s a titok megfejtése túlvezet magán az emberen – a görög antróposz, ’ember’ szó így fejthető fel: a magasba tekintő; az, aki önmagán túlra néz és kérdez, mert önnön szűk keretei között nem tud választ találni saját talányára.
Szent Ágoston azt mondja, aki nem ismeri önmagát, az Istent sem ismerheti. A középkor jeles gondolkodója, Szent Bernát pedig így figyelmeztet: két ismeret van, amit érdemes megszereznünk. Az egyik Isten ismerete, a másik pedig az ember ismerete. A kettő elválaszthatatlan, ugyanis ha csak Istenre tekintünk, gőgössé, a valóságtól elrugaszkodottá válhatunk. Viszont ha csak az embert, a teremtményt önmagában néznénk, könnyen kétségbe eshetnénk.
Az embert nem ismerhetjük meg a maga teljességében Isten nélkül. Vagyis ha a címben feltett kérdésre akarnánk válaszolni, egyelőre csak annyit mondhatnánk: ha önmagad akarod megismerni, meg kell ismerned az embert. S ha meg akarod ismerni az embert, meg kell ismerned az Istent.