Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék! (Én 8,6–7)
A Szentírás a szerelmet élet-halál kérdésének nevezi: a halál elviszi az embernemzedékeket, a szerelem pedig hozza őket. Így áll föl az az egyensúly, amelyben az emberiség ősidők óta él. Ahhoz azonban, hogy ez az egyensúly a te és a párod saját valósága legyen, kell valami: a pecsét a szíven és a karon. Krisztus arról beszél, hogy „ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el” (Lk 21,33).
Ha ég és föld elmúlnak, akkor minden elmúlik. Ehhez hasonló beszédmóddal itt arról van szó, hogy ha pecsétként ott vagy szerelmesed szívén és karján, akkor egész életében jelen vagy: ott, ahol a döntései születnek, és ott, ahol végrehajtja őket. Jelen vagy akkor, amikor egyedül van, és amikor nyilvánosan cselekszik. Pecsétként vagy jelen, vagyis véglegesen. A házasságkötési szertartásban a jegygyűrűk kicserélése utal erre a szentírási szövegre.
Az a felszólítás, hogy „Tegyél a szívedre…”, különleges helyzetből fakad. Szerelmesek vagytok, és lélekben elköteleződtél a párod mellett. Ott van a szíveden pecsétként. Ezért szólíthatod föl őt: válaszoljon ugyanígy. Ha te magad hazudsz, vagy a párod nem teszi rá a szerelemre az életét, akkor maga a szerelem válik pusztítóvá, halálossá. Az Úrnak lángja kifejezésben az Úr mennyiségjelző: a féltékenység akkora láng, mint az Isten. Akkora láng, hogy ember nem uralkodik rajta, csak Isten fogja át. Ha viszont Te is elköteleződsz párod mellett, ő is elköteleződik melletted, akkor sem az élet csapásai (tengernyi víz), sem az élet kísértései (a ház egész vagyona) nem olthatják ki a szerelmeteket, abból teljes, boldog közös élet fog fakadni.