Katolikusok és protestánsok korábban különbözőképpen fejezték be az Úr imáját, a Miatyánkot: protestánsok hozzátettek még egy sort: „Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.”
Mivel ebben a sorban semmiféle tévedés, félreértelmezés nincs, már a hatvanas években (az ún. II. Vatikáni zsinaton) úgy döntött a Katolikus Egyház, hogy a szentmisében a miatyánkot követő dicsőítések egyike éppen ez a sor legyen. Aztán ahogy teltek az évek, a rövid imádság lassan a katolikusok imagyakorlatában is része lett a Miatyánknak. Pedig ez a sor nem része a Szentírásnak. És ezt a protestánsok is elismerik: az Újszövetség görög nyelvű kiadásaiban – amelyek ma már felekezetközi munkában készülnek – a különböző felekezetek kutatói egyetértése alapján kihagyják ezt a sort Máté evangéliumából (Mt 6,13).
Mi történt? Ebben az esetben alighanem az, hogy az egyik ősi kéziratmásoló saját elmélkedésként, talán lapszéli kommentárként hozzáírta ezt a sort a szent szöveghez, a következő kéziratmásoló pedig úgy vélte, hogy az a mondat is a Szentírás része, és bevette a főszövegbe. Így keletkezett az az ősi kéziratcsalád, amelyben a miatyánk ezzel a dicsőítéssel fejeződik be.
A reformáció idején a protestáns szentíráskiadók kezébe ilyen kéziratok kerültek, ezért a protestáns fordításokba bekerült a sor, következésképp a protestáns istentiszteletekbe is.
Látjuk, hogy a felekezetek közötti (más szóval: ökumenikus) párbeszéd ebben a kérdésben kiengesztelődést hozott. Mégis fölmerülhet a kérdés: ha ilyesmik történtek, akkor mennyire megbízható a kezünkben tartott Szentírás?
Erre a kérdésre a modern kereszténység évszázados kutatómunkával válaszol. Ma már minden ősi kéziratos Szentírást összehasonlítottak egymással, kódexeket éppúgy, mint papiruszon fönnmaradt töredékeket, ezért az összes szövegkülönbség előkerült. Kb. 10.000 kézirat összehasonlítása alapján mondhatjuk ki, hogy ami a miatyánkkal történt, az az 50 legnagyobb szövegkülönbség egyike. A többi is hasonló: egy-egy hozzáírt gondolat, történet található néhány szentírási kéziratban, azonban a betoldás-jelleget világosan meg lehet állapítani a többi kézirat átvizsgálásával. A kutatók ezt meg is tették.
Azokat a neten is gyakran fölbukkanó fölvetéseket, hogy az egyház – pl. a khalkedoni zsinaton – kitörölte a reinkarnációra vonatkozó szövegeket a Szentírásból, nyugodtan tekinthetjük ostobaságnak: nincs olyan szentírási mondat, amely valaha fölbukkant bármilyen kéziratban, és amelyről a mai szövegkiadások valamelyike ne adna számot.
Ennek ellenére a szövegvariánsok vizsgálata egy-egy szöveg elemzésének fontos része. Amikor tudományos igénnyel értelmezünk egy szentírási szöveget, akkor számot kell adnunk mindazokról az elírásokról és pontatlanságokról, amelyek a kéziratok másolásának óriási, hősies munkájában fölbukkantak, és végig kell gondolnunk, hogy két szövegvariáns közül melyik az, amely igazából mutatja a Szentlélektől ihletett emberi szerző gondolatát.