Ázsia egyik nagy hatású, immár szerte a világon elterjedt vallásbölcseleti rendszere a buddhizmus. Történetileg a hinduizmus köréből bontakozott ki. Alapítója, Gautama Sziddharta neve Buddha lett, vagyis „a megvilágosodott”. A fiatal előkelő herceg belső útját három kép váltotta ki, amelyek révén az emberi valóság legnagyobb kérdéseivel nézett szembe: a betegség, az öregedés és a halál, a szenvedés. Tanítása szerint csak az tud eljutni a teljes megvilágosodásra, aki ezekkel mind szembe tud nézni – ehhez azonban le kell győznie a látszatokat, a szenvedélyeket. Ennek okán a buddhista hagyomány az aszkézisnek, a meditációnak és a szerzetesi életideálnak kimagasló példáit hozta létre.
„A buddhizmus különféle formáiban fölismerik e mulandó világ radikális elégtelenségét, s olyan utat tanítanak, melyen az emberek áhítatos és bizakodó lelkülettel elérhetik a tökéletes szabadság állapotát, vagy a saját törekvésükkel, illetve felsőbb segítséggel a megvilágosodás legfelső fokára juthatnak” (NA 2).
Buddha tanítása és Jézus evangéliumi szavai között számos párhuzamot találunk, ám helytelen lenne ebből magának a két rendszernek az egyezését vagy párhuzamát feltételezni. Az ember- és világkép (a valóság szemlélete), a létezés oka és végső célja terén a két vallás radikálisan eltérő nézeteket fogalmaz meg. Mindazonáltal a közös pontok lehetővé teszik a párbeszédet és a közös értékek képviseletét a világban.