A teremtés történetében azt látjuk, hogy Isten megosztja munkáját az emberrel: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. (…)
Házasságkötés
Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott” (Ter 2,15.19–20). Van azonban egy vonás, amely a teremtői szándék szempontjából minden másnál magasztosabb: az ember nemcsak Isten munkájának, hanem szeretetének is társa. Hogy tud az ember az isteni szeretethez hasonlóvá válni? Úgy, hogy maga is megéli azt a szeretetet, amely tökéletesen eggyé teszi egy másik személlyel: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,24). Ehhez a szeretet-közösséghez Isten áldást is kapcsolt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,28). A szeretetben eggyé váló férfi és nő Isten ajándékaként az élet átadója, hordozója is lett.
Ezt az ideális állapotot a bűn szétroncsolta. Éva keserűen hallhatta a szavakat: „Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad” (Ter 3,16). Az önzés, a birtoklás, az őszintétlenség s még megannyi emberi rossz rombolja a feltétlen szeretetet. Így a férfi és nő szövetsége mindvégig megmaradt a teljes emberiségben, mindvégig hordozta Isten áldását, de sebesült lett. Jézus helyreállította a szeretet kölcsönösségét és felbonthatatlan szövetségét, a kőszívek helyett érző szívet adva az embernek: [a férfi és a nő a házasságban] „Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét” (Mt 19,6). Vagyis a házasság egyetemes emberi intézmény. A Krisztus kegyelmében megélt házasság azonban szentség: lehetővé teszi a férfi és a nő számára az isteni szeretetben való megmaradást, hogy házasságuk „a Szentháromság ikonja” legyen.
A házasság szentsége – a papsághoz hasonlóan – egész életre szóló és feltételekhez nem kötött, szeretetből fakadó döntés által kapcsolja össze a kiválasztott férfit és nőt Isten szeretetében az egyház s az egész világ javára. Talán azt gondolhatjuk, túl nehéz dolog az ilyen elköteleződés. Ezért fontos megértenünk, hogy itt szentségről van szó: a látható emberi életekben láthatatlanul maga Isten cselekszik.