Jézus Krisztus egyetlen Egyházat alapított, ám az idők során számos vita, emberi széthúzás sebezte meg annak egységét. Egyes szakadásoknak kulturális-történelmi, másoknak hitbeli okai voltak. Sokáig úgy gondolták az így egymástól eltávolodott felekezetek, keresztény ágazatok, hogy a megoldás csakis az lehet a megoszlásra, ha mindenáron győzelemre juttatják saját álláspontjukat.
A katolikus egyház és az egység keresése (ökumené)
A XIX. századtól kezdve azonban egyre hangsúlyosabbá vált az a felismerés, hogy az egységet nem az erő vagy a harc útján lehet elérni. Számos fiatal érezte úgy, hogy a közös szolgálat, a közös misszió, az imádság és a szeretetszolgálat segíthet abban, hogy az eltérő gondolkodásmódú és hagyományú keresztények közelebb kerüljenek egymáshoz. Ebből a tapasztalatból születtek meg a keresztény ifjúsági szövetségek (YMCA, YWCA stb.), később pedig a hivatalos egyházi fórumokat is bevonó felekezetközi szervezetek. Az egységtörekvés történeti kezdőpontjának az 1910-es Edinburgh-i Missziós Világkonferenciát tartják. Az itt tapasztalt egység-lelkületet akarták ébren tartani a résztvevők, ezért hoztak létre több intézményt, amelyek végül az 1948-ban megalapított Egyházak Világtanácsának lettek az alapja.
A Katolikus Egyház először gyanakodva tekintett ezekre a kezdeményezésekre, tiltotta, hogy papjai és hívei részt vegyenek bennük. Sokan attól tartottak, hogy a katolikusok meggyengülnek saját hitükben. A XX. század történelmi tapasztalatai azonban megmutatták, mennyire fontos a keresztény egység ügye. A II.
Vatikáni zsinat egyik legfontosabb hatása az volt, hogy a Katolikus Egyház ekkor vált aktív résztvevőjévé az
ökumenének.
Napjainkban a katolikusok minden évben részt vesznek a keresztények egységéért felajánlott ökumenikus imahéten, a
Vatikán képviselői jelen vannak a felekezetközi intézményekben, szervezetekben, s a pápa megannyiszor felszólal a keresztény egységtörekvés előmozdítása érdekében.