Isteni Üdvözítő Társasága

Amíg csak egyetlen olyan ember is él a földön, aki nem ismeri és nem szereti a világ Üdvözítőjét: Jézus Krisztust, nem szabad megpihenned.” (P. Jordan Ferenc) Johann Baptist Jordan 1848-ban született a Nérnetországi Baden tartományában fekvő Gurtweil községben. Már kispap korában (1874-1878) foglalkoztatta a gondolat, hogy Jézus Krisztust olyan kevesen ismerik, fogadják el és szeretik. Imádságában igy kiáltott fel: „Atyám, nézd... nem ismernek Téged. Uram, mentsd meg őket... lelkem szomjazik a Te dicsőségedre és a lelkekre”. Néhány évvel később, 1878. július 21-én Johann Baptist Jordant pappá szentelték.

1880-ban Páter Jordan több hónapot töltött a Szentföldön. Feltehetően július 4-én, a Libanon hegyén, megrázó lelki élményben volt része. Amint „végigtekintett a Szentföldön, egyszerre tudatára ébredt, hogy szerte a világon milyen nagy a vallási ínség”; és mélyebben, mint valaha, lelkébe hatoltak az Írás szavai: „Az az örök élet, hogy ismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). És bensőjében akkor született meg a válasz: „Igen, ó Isten, a Társulat hirdetni fog Téged és a Te egyszülött Fiadat.” A Szentlélek indítására született gondolat ettől a perctől kezdve minden nehézség ellenére erősödött és növekedett benne. Az Isteni Üdvözítő Társaságát 1881. december 8-án alapította meg, és az Istenanya, az Apostolok Királynéja oltalmába ajánlotta. Keresztről nevezet Ferenc nevét veszi fel. Néhány évvel később (1888. december 8.) a Rend női ágát, az Isteni Üdvözítő Nővérei Kongregációját alapította meg.

Lelki fiainak meghagyta: „Szeretteim Krisztusban, ha meg akarjuk téríteni a világot, Krisztus lelkületét kell magunkévá tennünk, mert nem mi térítjük meg a világot, hanem rajtunk keresztül maga Krisztus.” Határozottan és világosan ragaszkodott ahhoz, hogy minden egyes tag törekedjen az életszentségre. Újra meg újra sürgette: „Legyünk szentekké! Mivel apostolkodásra vagyunk hivatva, szenteknek kell lennünk.”

Pater Ferenc Jordan maradéktalanul odaadta önmagát, mint ahogyan övéit is kérte, hogy adják oda önmagukat „Isten lehető legnagyobb dicsőségére, a lehető legnagyobb személyes életszentségre és a lehető legnagyobb számú lélek megmentésére.” 1918. szeptember 8-án, Szűz Mária születésének ünnepén, halt meg. A Szalvatoriánus Rend lényeges „jellemző sajátossága az egyetemesség, mind az eszközöket, mind a tagokat és működési területeket tekintve.“ Az Alapító megkívánta, hogy a tagok használjanak fel „mindenféle módot és eszközt, amelyet Krisztus szeretete sugall” annak érdekében, hogy „minden nép üdvösséget találjon Őbenne.”

Jelenleg közel 1300 szalvatoriánus szerzetes hirdeti az evangéliumot a világ minden földré-szén az egyetemesség szellemében, ami kényszeríti őket arra, hogy szüntelen figyeljék az idők jeleit, és így hirdessék az Üdvözítő üzenetét, hogy érthető és boldogító lehessen minden kor emberének. Magyarországra a Rend 1895-ben telepedett le. Az első rendház Temesváron jött létre, ami a Trianoni megállapodás után is megmaradt, de kívül került az új határokon. A mai határokon belül a szalvatoriánus rend 1998-ban újra indította működését. Az itt tevékenykedő rendtagok a lengyel tartományhoz tartoznak.

Egyházjogi státusz: pápai jogú férfi szerzetesi intézmény.

Magyarországi központ:

Tartományfőnök:

Legfőbb elöljáró: