Unione Romana dell’ordine di S. Orsola, diritto pontificio donna ordine religioso

La spiritualità della comunità

A közösség hivatása: oktató-nevelő, evangelizáló apostoli tevékenység. 

Introduzione


Az alapító Merici Angela (1474-1540) 1535. november 25-én vetette meg a Szent Orsolya Társaság alapjait. Célja az volt, hogy a fiatal leányokat Isten szolgálatára segítse a fogadalmak elkötelezettsége nélkül, Istennek szentelt élettel kora elpogányosodott világában. A bresciai püspök 1536-ban jóváhagyta az első Szabályokat. A szent Alapító 1540. január 27-én hunyt el; életpéldája mellett Szabályokat, Intelmeket és Végrendeletet hagyott a közösségre. 

A Szent Orsolya Társaság gyorsan elterjedt Itália-szerte. Segítségükre volt – főképp a megfelelő jogi formulák megfogalmazásában – Borromeo Károly, Milánó érseke. Az Orsolyita házak Bresciában és Milánóban csoportosultak, ún. kongregációkat alkottak. 1544-ben III. Pál pápa jóváhagyta Merici Angela Szabályát. A Társaság egymás után hozott létre házakat Franciaországban is. 1612-ben a párizsi kongregáció orsolyitái ünnepélyes fogadalmat tettek és szigorú pápai klauzúrában éltek. Ettől kezdve beszélhetünk a „Rend”-ről. Apostoli szolgálatuk a bentlakó növendékek tanítására összpontosult, ugyanakkor a külső, szegény leányok számára ingyenes iskolákat tartottak fenn. 1622 után az orsolyiták sorra letelepedtek Németalföldön, majd a Német-római Császárságban, a Habsburg Birodalomban és Magyarországon.

Rövidesen megnyílt előttük az Újvilág is. Guyart Mária, a tours-i orsolyita B. Marie de l’In-carnation Kanadában telepítette le a nővéreket. A XVIII. században orsolyita házak nyíltak a Bal-kánon és Írországban, majd a tengerentúlon Brazíliában és az észak-amerikai Louisiana államban. 1768-ban boldoggá avatták Merici Angelát. A francia forradalom 1789-ben megsemmisítette az orsolyiták valamennyi franciaországi házát. A kivégzettek közül legismertebbek az orange-i és a valenciennes-i vértanúk. Az előbbieket 1925-ben, az utóbbiakat 1920-ban avatták boldoggá. 1807. május 24-én ünnepelték a világ orsolyitái Alapítójuk szentté avatását. Franciaországban mintegy 100 új ház nyílt meg ebben a században, Belgiumban, Itáliában, Hollandiában virágzó kongregációk jöttek létre. Újabb alapítások születtek az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Indonéziában, lengyel földön, Angliában, Mexikóban, angol Guyana területén s Dél-Afrikában. 1859-ben Richedeau, a blois-i orsolyiták lelkésze körlevelet küldött a világ orsolyitáihoz, majd XIII. Leó pápa is egyesülésre hívta fel az orsolyita közösségeket, és 1900. november 28-án jóváhagyta a Szent Orsolya Rend Római Unióját. Az unios orsolyiták száma jelenleg a világon 2689.

Magyarországra Szelepcsényi György prímás hívta meg a nővéreket. Első iskolájukat Pozsonyban nyitották meg 1676-ban. További alapításaik: Kassa (1698), Varasd (1703), Nagyszombat (1724), Győr (1726), Nagyszeben (1733), Sopron (1747), Nagyvárad (1772), Kisvárda (1918), Bácsa (1923), Eger (1926), Dombóvár (1915), Budapest (1936), Pincehely (1942). 

A trianoni békeszerződés következtében Magyarországon a Római Unióhoz tartozó Orsolyitáknak csak két rendháza maradt: Győrött és Kisvárdán. Önálló rendházként pedig megmaradt Sopron Orsolyita zárdája. (A soproni nővérek csak 1991-ben léptek be a Római Unióba.) Elveszítették az Anyaházat, a Tanulmányi házat és a Noviciátust. 1929-ig útlevéllel még átjártak fiataljaik Pozsonyba, de utóbb ezt is betiltották. Így a rendi kiképzés megszakadt. 1931-ben az egri székeskáptalan nyaralóját vették meg Noviciátusnak. 1935-től kezdődően hozták létre a budapesti tanulmányi és tartományi központot a Stefánia út 63-ban. Ezt az oroszok lebombázták.

Az egri noviciátusból 1944 őszén – az orosz csapatok rohamos közeledtének hírére – személyi biztonságuk érdekében hazaküldték a fiatalokat. 1945 őszén a politikai viszonyok rendeződése és a háború befejezte után Pincehelyen folytatódott a fiatalok képzése. Az új tartományház pedig a Németvölgyi úton 1947-ben nyílt meg. 1948-ban az államosításkor minden intézmény megszűnt. A francia és az osztrák rendházak 30-35 fiatal nővért fogadtak be. A cél a nyelvtanulás, probáció elvégzése és a rendi élet folytatása, majd itthon – néhány év után – az oktató-nevelő tevékenység és az apostoli munka továbbvitele. Az élet nem így alakult. Kisvárdán Wahl M. Róza főnöknő életét ajánlotta fel társulatáért. Nagyváradon Hajdu Gabriella hittant tanított titokban. Felfedezték, bebörtönözték ezért, ott is halt meg. Győrben az oroszok bejövetelekor Vátzy M. Teréz főnöknő menedéket adott az üldözötteknek. Egy orosz katona rálőtt, a sebesülés nem volt halálos.

A második világháború, majd az azt követő események megpróbáltatásai közé tartozott számos országban az orsolyiták elűzése, meghurcolása, házak, iskolák bezárása. A feloszlatás előtt, 1950-ig a független orsolyita kolostorokban 130 nővér élt, a magyar uniós orsolyiták száma pedig 350 volt. Jelenleg négy házban élnek és végzik nővéreik Istent dicsőítő, engesztelő, oktató-nevelő és apostoli tevékenységüket. Öt városban orsolyita tulajdonban működök katolikus óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola és kollégium: Dombóváron, Győrben, Kisvárdán, Sopronban egyházmegyés fenntartásban, Budapesten pedig a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány működtetésében.

Egyházjogi státusza: pápai jogú női szerzetes intézmény.
A közösség jogi személy.
Bővebb információ a közösség weblapján: www.orsolyita.hu 

A Rend nemzetközi központja:

Mére Colette Lignon OSU, prieure générale
Cím: Via Nomentana 236; I-00162 Roma; Olaszország
Tel.: 0039+(06)8632-3026; fax: 0039+(06)860-2769 

A Rend magyar központja:

Matkovics Mária Emerica OSU elöljáró
Cím: 9022 Győr, Apáca utca 41.
Tel.: +36(96)524-758; fax: +36(96)524-759
E-mail:  

Szent Orsolya Rend Győri Egysége

Sr. Bernik Rozália OSU, házfőnöknő
Cím: 9022 Győr, Apáca u. 41.
Tel.: +36(96)524-758; +36(96)524-75
E-mail:  

Szent Orsolya Rend Győri Leánykollégiuma

Sárkány Klára inétzményvezető
Cím: 9022 Győr, Apáca u. 41.
Tel.: +36(96)524-758; +36(96)524-759
E-mail:
 

Szent Angéla Otthon

Udvardy Zsoltné intézményvezető
Cím: 9022 Győr, Apáca u. 41.
Tel: +36(96)524-758, ápolás: +36(96)313-917
E-mail: