Szatmári Irgalmas Nővérek, Sorores Misericordiae de S. Vincentio de Paul de Szatmár , diritto pontificio donna ordine religioso

La spiritualità della comunità

A közösség hivatása: tanító-nevelő, szociális-karitatív.

Introduzione


Hám János a rend alapítója

Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata az első magyar alapítású női szerzetes közösség. Az alapító Hám János szatmári püspök, miután látta egyházmegyéje elhanyagolt állapotát mind kulturális, mind szociális - karitatív szempontból, elhatározta, hogy egy női szerzetes - közösséget telepít le a városban. Többször járt Bécsben, megismerte az Irgalmas nővéreket, akik Páli Szent Vince szabályait követve életüket a tanítás, betegápolás és szegénygondozásnak szentelték. Éppen ilyen nővérekre volt neki is szüksége, de kérésére csak tanácsot kapott: küldjön fiatal leányokat, akiket kiképeznek a szerzetesi életre és az említett feladatokra. Küldött is hat leányt, és amíg kiképzésük folyt, a püspök felépítette az anyaházat a Hild József tervezte templommal.

1842. augusztus 29-én megérkezett öt magyar leány Strasser Xavéria nővér vezetésével és még három nővér és három jelölt, akik birtokba vették a gyönyörű épületet és azonnal munkába álltak.

Első munkakörük a katona - leányok nevelése, tanítása volt, de csakhamar ott találjuk a nővéreket a kórházban a betegágyak mellett és a szegényházban is. Mindenütt a legnagyobb szeretettel és odaadással hajolnak le minden szenvedés, minden nyomor fölé Szent Vince szellemében és szabályai szerint úgy, hogy más püspökök is igénylik a nővérek munkáját. 

Az 1842-es alapítás hamarosan behálózta az egész országot. Már 1866-óta a nővérek: különféle iskolatípusokat működtettek óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottak fenn a leányifjúság nevelésére. Kezdettől dolgoztak a város kórházaiban is, ahol az irgalmasság vezette a nővéreket arra, hogy ott a szenvedő betegek szolgálatát vállalják.

Szerzetünk alapítója elgondolása szerint a Társulat célja: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. Az irgalmas nővérek az Úr Jézust szolgálják minden embertestvérükben. 

Trianon után három tartományt kellett létesíteni: Romániában Szatmáron, Csehszlovákiában Rozsnyón, Magyarországon Esztergomban létesült Tartományi Központ. Jelenleg az Általános Központ, a GENERALAT Szlovákiában Rózsahegyen van.

Amikor államunk már "nem tartott igényt" a működésünkre, a magyar tartományban 32 helyen kb. 600 nővér működött. Legnagyobb részük elszenvedte a kilakoltatást. Sokan börtönbe kerültek, másokat kitelepítettek távoli vidékre, mezőgazdasági munkára. A "szétszóratás" éveiben nővéreink a legkülönbözőbb világi munkahelyen dolgoztak, ott is őrizték a hivatástudatot és a rendi szellemet, amit így fejezünk ki:
ALÁZATOSSÁG, EGYSZERŰSÉG, SZERETET   

Az újrakezdés idején újjászerveződik a három tartomány. A magyarországi tartomány székhelye Esztergom. Munkánkat lehetőségeinkhez kellett szabnunk.

-1990-ben idősek napközi otthonának ajtaját nyitottuk meg, és saját szociális otthonunkban ápoljuk idős nővéreinket. Ma már a napközi otthont idősek otthona váltotta fel, ahová civileket is felveszünk. 

-1991-ben Árpád-házi Szent Erzsébetről nevezett kollégiumot hoztunk létre az egészségügyi szakközépiskolába járó növendékek számára. Az iskola azóta már, Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola és Óvoda -ként működik.

-2000-ben Rendünk a megyétől visszakapta a fent említett iskolát működtetésre. Az iskola folyamatosan bővíti képzéseit. A Humán, a Környezetvédő szakok mellett Leánygimnáziumot, Nyelvi előkészítő osztályt indított. 2004-ben mint az iskola tagintézménye megnyitotta kapuját az óvoda és az idén a nyolc osztályos gimnázium is beindult. 

Rendünkben a szerzetesi képzés egy év jelöltidővel kezdődik. Ezt követi két év noviciátus, hat év ideiglenes fogadalom, amit évenként teszünk le, s végül az örökfogadalom.

Nővéreinket az őszinte alázat, a következetes egyszerűség, és a segítő, nagylelkű szeretet jellemzi és a fiatalok is erre a lelkületre törekszenek. A közös hivatás és a közös cél egy családdá forrasztja őket.

Naponta imádkozunk új hivatásokért. Kérjük Urunkat, hogy küldjön munkásokat aratásába. Hisz sok az aratnivaló. Küldjön áldozatos, bátorlelkű leányokat, akik Szent Vince szellemében vállalják az isteni Jegyes szolgálatát a rájuk bízott emberekben akár gyerekek, öregek, betegek vagy elhagyatottak. Szolgálatunkban a Szent Szűz a példaképünk, aki Jézust szolgálta Betlehemben, Názáretben és a Golgotán. A kereszt alatt mindnyájunkat gyermekévé fogadott, s most bennünk szolgálja Fiát.

Egyházjogi státusza: pápai jogú női szerzetes intézmény.
A közösség jogi személy.   

"Csillogó tettekre elég munkást talál Isten,
de még sok olyan munkásra van szüksége,
aki feltűnés nélkül dolgozik."  
  

RENDHÁZAK:

Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Általános Központja 

Superior Generali: Ignatia Hrinová 
Cím: Do Dielca 52, 03401 RUZMBEROK, Slovak Republic 
Tel.: (421-848) 4432-3301; Fax.: (421-848) 4432-3300; 
E-mail:  

Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata 

Tartományfőnöknő: Veszely Zsuzsanna M. Caritas 
Cím: 2500 Esztergom, Pázmány Péter u. 18. 
Tel/Fax.: (33)500-215; Fax: (33)500-216 
E-mail:   

Intézményeink: 

Szent Vince Szociális Otthon

Otthonvezető: Lőrinczi Ildikó 
Cím: 2500 Esztergom, Pázmány P. u. 18. 
Levelezési cím: 2500 Esztergom, Pázmány P. u. 18. 
Tel.: (33) 500-215 
E-mail:  

Szent Vince Szociális Otthon (Telephely) 

Cím: 2500 Esztergom, Palkovics u. 1. 
Levelezési cím: 2500 Esztergom, Palkovics u. 1. 
Tel.: (33) 314-091 

Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola és Óvoda és Általános Iskola 

Intézményvezető: Chalupa Zoltán 
Cím: 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. 
Levelezési cím: 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. 
Tel: (33) 509-260 Fax: (33) 509-261
Honlap: http://www.szent-erzsebet.hu
E-mail: ,