Societas a Sancto Apostolo Johanne et Sancto Paolo Eremita nuncupata, diritto diocesano uomo associazione pubblica di fedeli

La spiritualità della comunità

Introduzione

Balás Béla kaposvári megyéspüspök atya 1996. október 1-jei hatállyal megalapította a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett lelkipásztori célú közösséget, mint a krisztus-hívők egyházmegyei hivatalos társulását. A 2000-39/1996 sz. alatt jóváhagyta szabályzatukat és megerősítette a közösség vezetőjeként – a társulás addigi szervezőjét – Galbavy Jenő József atyát. A közösségre bízta 11 falu (Törökkoppány, Szorosad, Somogydöröcske, Miklósi, Kára, Zics, Somogyegres, Kapoly, Somogymeggyes, Pusztaszemes, Kereki) lelkipásztori ellátását.

Közösségük névválasztása azt fejezi ki, hogy az apostoli munkának mindig a szemlélődő életből kell táplálkoznia, így elkerülhető a lelki kiüresedés. A lelkipásztorok lelkesedését leginkább a hívek értetlensége, a paptestvérek közönye és a személytelenné váló egyházi közigazgatás, a megbecsülés hiánya töri meg. Ahogy a sportolót lelkesíti a szurkoló közönség, úgy kell a rend tagjainak is bátorítaniuk egymást, mert az értékeket mindig mások segítik kibontakoztatni az emberben. Ezért különleges hivatásuk, hogy a lelkipásztori közösség által vezetett plébánia eszményét megvalósítsák.

A mai szívtelen világban az egyedüli ember védtelen préda, magára maradottsága könnyen elkeseredetté teheti. Az evangéliumi élet ezzel szemben közösségi, csak így tud tartalma kibontakozni. Ennek megvalósítása érdekében eszközként vállalják magukra az evangéliumi tanácsok szellemét. Megtartva a szegénységet, amely a hiány-lény voltunknak, elégtelenségünknek Istenhez kiáltó szava, a mennyek országáért osztatlan szívvel vállalva a tisztaságot, amely az Isten és az emberek közötti hűséges szeretet jele, vállalják az engedelmességet törvényes elöljáróik iránt, így követik a mindhalálig engedelmes Krisztust. Ebben a szellemben tettek fogadalmat a török-koppányi templomban 1996. október 20-án.

A közösség magához társít olyan krisztushívőket, akik baráti együttérzéssel segítik a lelkipásztori munka hátterét. Ők a külső testvérek. Saját életállapotuknak megfelelően példamutató keresztény életet élnek, rendszeres kapcsolatot tartanak a rendházzal, s a nap egy adott órájában együtt imádkoznak velük. A külső testvérek e kötelék vállalására ígéretet tesznek a prior előtt. A Közösségeknek jelenleg 2 felszentelt papja, 1 novíciusa és 14 külső testvére van.

Egyházjogi státusza: egyházmegyei jogú krisztushívők hivatalos társulása.

Székhely:

7286 Miklósi, Petőfi Sándor u. 49.
Elöljáró: Galbavy Jenő József prior
Tel: (84) 385-179
E-mail: