Intelmek.

1Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen, és dicsőségre jusson, mint nálatok is,

2és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől. A hit ugyanis nem mindenkié.

3Az Úr azonban hűséges, megerősít benneteket és megoltalmaz a gonosztól.

4Bízunk az Úrban, hogy megtartjátok, amit meghagytunk nektek, és a jövőben is meg fogjátok tartani.

5Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére és krisztusi türelemre!

6Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott hagyományhoz.

7Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek;

8senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére.

9Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek.

10Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

11Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket.

12Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék.

13Ti pedig, testvérek, ne unjatok bele a jótettekbe.

14Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azt jegyezzétek meg, és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen.

15De ne bánjatok vele úgy, mint ellenséggel, hanem feddjétek meg mint testvéreteket.

16A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét! Az Úr legyen mindnyájatokkal!

17A köszöntést saját kezemmel írom: Pál. Minden levelemben ez a jel, ez a kézírásom.

18A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!