1

2

3Azt hirdetjük nektek, ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit a kezünkkel tapintottunk: az életet adó igét. Ugyanis az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, ami az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.

4Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.

5Ez az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek: Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

6Ha azt állítjuk, „Közösségben vagyunk vele”, de a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazság szerint cselekszünk.

7De ha a világosságban járunk, ahogy ő is a világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűntől megtisztít minket.

8Ha azt állítjuk, „Nincs bűnünk”, saját magunkat csapjuk be, és nincs meg bennünk az igazság.

9Ha megvalljuk bűneinket, akkor – mivel hűséges és igaz – megbocsátja bűneinket, és minden igaztalanságtól megtisztít bennünket.

10Ha azt állítjuk, „Nem követtünk el bűnt”, hazugnak tüntetjük fel, és igéje nincs bennünk.