1Az első könyvben arról írtam, Teofil, mit tett és tanított Jézus

2egészen addig a napig, amelyen – miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott – fölvétetett a mennybe.

3Szenvedése után számos bizonyítékkal mutatta meg ezeknek, hogy él. Negyven napon át megjelent nekik, és beszélt Isten országának dolgairól.

4Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várják meg, amit az Atya megígért: „Ez az, amiről tőlem hallottatok.

5János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel lesztek megkeresztelve.”

6Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle:
– Uram, most állítod helyre Izrael királyságát?

7Ezt mondta nekik:
– Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időt és az alkalmat, amit hatalma réven az Atya elrendelt.

8De amikor eljön rátok a Szentlélek, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.

9Ezt mondván a szemük láttára fölemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.

10Amint távozása közben döbbenten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában,

11és ezt mondták:
„Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki fölvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogy láttátok őt a mennybe fölmenni.”

12Ezután az Olajfák hegyének nevezett hegytől, amely Jeruzsálem közelében, egy szombatnapi járóföldre van, visszatértek Jeruzsálembe.

13Amikor hazatértek, fölmentek az emeleti szobába, ahol a szállásuk volt. Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zelóta és Júdás, Jakab fia.

14Ezek valamennyien egy szívvel állhatatosan együtt imádkoztak az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és Jézus testvéreivel.

15Azokban a napokban, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság volt jelen, fölállt Péter a testvérek körében, és így szólt:

16Testvérek! Be kellett teljesednie az Írásnak, amit előre megmondott a Szentlélek Dávid ajka által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust.

17Közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból.

18Miután ennek a gonosztettnek a jutalmából földet vett, előrebukott, derékban széthasadt, és egész belső része kifordult.

19Közismertté vált ez Jeruzsálem lakói előtt, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Hakeldamának, azaz Vérmezőnek.

20Meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen lakhelye pusztává, és ne lakjék benne senki! Tisztségét pedig vegye át más!

21Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus –

22kezdve János keresztségétől addig a napig, amikor fölvitetett tőlünk –, még valaki tanúja legyen velünk együtt feltámadásának.

23Ekkor kijelöltek kettőt: József Barszabbászt, akit Jusztusznak is hívtak, és Mátyást.

24És így imádkoztak: „Urunk, minden szív ismerője, mutasd meg, e kettő közül melyiket választottad ki,

25hogy megkapja ebben az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson!”

26Ekkor sorsot vetettek, és a sorsvetés Mátyásra esett, akit a tizenegy apostolhoz soroltak.

12Kb. egy kilométer.