1Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér Isten korintusi egyházának és mindazoknak a szenteknek, akik Akhaiában vannak:

2kegyelem néktek és béke Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

3Áldott legyen az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,

4aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat bármilyen nyomorúságban, annak a vigasztalásnak az erejében, amellyel Isten vigasztal minket.

5Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által vigasztalásunk is.

6Ha gyötrődünk, vigasztalásotokat és üdvösségeteket szolgálja; ha vigasztalódunk, ez is vigasztalásotokért van, mert képessé tesz benneteket ugyanazon szenvedések elviselésére, mint amelyeket mi is eltűrünk.

7Ami titeket illet, reményünk szilárd, mert tudjuk, hogy amint részetek van a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.

8Nem akarjuk, testvérek, hogy ne tudjatok arról a megpróbáltatásról, amelyen Ázsia tartományban keresztülmentünk. Elképesztő, erőnkön felüli teher nehezedett ránk, annyira, hogy minden reményt feladtunk a túlélést illetően.

9Sőt már készen álltunk a halálra, hogy ne önmagunkban legyen bizodalmunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat.

10Ő mentett meg minket ebből a halálos veszedelemből, és a jövőben is meg fog menteni. Benne van reményünk, hogy ezután is megszabadít,

11mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a nekünk adott kegyelem miatt sokan sokféleképpen adjanak hálát értünk.

12Büszkeségünk lelkiismeretünk tanúsága: Istentől való őszinteséggel és tiszta szándékkal, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, főként közöttetek.

13Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok, és meg is értetek. És remélem, teljesen meg fogjátok érteni,

14ahogyan részben már meg is értettetek minket, hogy mi vagyunk a ti büszkeségetek, éppúgy, amint ti a miénk a mi Urunk, Jézus napján.

15Korábban ezzel a bizalommal akartam hozzátok jönni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben.

16Aztán a segítségetekkel akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok, hogy ti bocsássatok útra Júdeába.

17Amikor tehát ez volt a szándékom, vajon felelőtlen voltam? Vagy amit tervezek, azt pusztán emberi szempontok alapján tervezem? Úgy, hogy nálam az „igen” egyszersmind „nem” is?

18Isten a tanúm, hogy hozzátok intézett szavunk nem „igen is, meg nem is”.

19Mert a közöttetek általunk – általam, valamint Silvanus és Timóteus által – hirdetett Isten Fia, Jézus Krisztus nem volt „igen” és „nem”. Ellenkezőleg, benne az „igen” lett maradandóvá.

20Isten valamennyi ígérete benne lett „igen”. Ezért általa mondunk áment, hogy Istent dicsőítsük.

21Isten az, aki nekünk veletek együtt Krisztus iránti szilárdságot ad, és felkent minket.

22Ő meg is jelölt minket pecsétjével, és foglalóul szívünkbe adta a Lelket.

23Én pedig – Isten a tanúm – az életemre mondom, hogy irántatok való kíméletből nem jöttem el újra Korintusba.

24Ez nem jelenti azt, hogy uralkodunk a hiteteken. Ellenkezőleg, örömötök munkatársai vagyunk, mert szilárdan álltok a hitben.