Jézus Pilátus előtt

1Akkor mindannyian fölkerekedtek, és elvitték Pilátushoz.

2Ott így kezdték vádolni: »Azt tapasztaltuk, hogy ez félrevezeti népünket, megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt mondja magáról, hogy ő a Messiás király.«

3Pilátus megkérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?« Ő azt felelte: »Te mondod.«

4Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a tömegnek: »Semmi vétket sem találok ebben az emberben.«

5De azok erősködtek, és azt mondták: »Föllázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.«

Heródes kigúnyolja Jézust

6Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy ez az ember Galileából való-e.

7Amint megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt azokban a napokban.

8Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már régóta szerette volna őt látni, mert hallott felőle, és remélte, hogy a szeme láttára valami csodát tesz.

9Hosszasan kérdezgette, ő azonban semmit sem felelt.

10A főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták.

11Heródes a kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz.

12Azon a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással.

Pilátus ítélete

13Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a nép vezetőit és a népet,

14s azt mondta nekik: »Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam előttetek, de semmi vétséget sem találtam ebben az emberben mindazok közül, amikkel vádoljátok.

15Sőt Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzánk. Láthatjátok tehát, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el.

16Megfenyítem ezért, és szabadon bocsátom.«

17Erre valamennyien fölkiáltottak: »Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!«

18Őt valami lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe, amely a városban történt.

19Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szabadon akarta bocsátani Jézust.

20De azok kiáltoztak: »Feszítsd meg, feszítsd meg őt!«

21Ő azonban harmadszor is szólt hozzájuk: »De hát mi gonoszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találtam benne. Megfenyítem tehát, és elbocsátom.«

22De azok nem tágítottak, hanem nagy hangon követelték, hogy feszítse meg. A lármájuk egyre erősödött.

23Pilátus ezért úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak.

24Amint kérték, szabadon bocsátotta azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

25Miközben elvezették, megragadtak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.

A keresztrefeszítés

26Nagy népsokaság követte őt, köztük asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta.

27Jézus odafordult hozzájuk, és így szólt: »Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeiteket sirassátok!

28Mert jönnek majd napok, amikor azt mondják: ‘Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!’

29Akkor azt kezdik majd mondani a hegyeknek: ‘Szakadjatok ránk!’ És a halmoknak: ‘Takarjatok el minket!’

30Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?«
(Óz 10,8)

31Vele együtt vittek két gonosztevőt is, hogy kivégezzék.

32Amikor a Koponyahelynek nevezett helyhez értek, megfeszítették őt ott, és vele a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról.

33Jézus ekkor így szólt: »Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.«
A ruháit elosztották, és sorsot vetettek rájuk.

34A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt: »Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!«(Zsolt 22,19)

35A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták,(Zsolt 22,8)

36és azt mondták: »Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!«

37Felirat is volt fölötte: »Ez a zsidók királya.«

38A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: »Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!«

39De a másik megrótta ezekkel a szavakkal: »Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded!

40Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.«

41Aztán így szólt: »Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.«

42Ő azt felelte neki: »Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!«

43A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, a kilencedik óráig.

Jézus halála

44A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt.

45Jézus ekkor hangosan felkiáltott: »Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!«E szavakkal kilehelte a lelkét.

46Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: »Ez az ember valóban igaz volt.«(Zsolt 31,6)

47Az egész sokaság, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verve hazatért.

48Jézus minden ismerőse, és az asszonyok, akik Galileából követték őt, távolabb állva figyelték mindezt.

49Volt egy József nevű, derék és igaz férfi, a főtanács tagja,(Zsolt 38,12)

Jézus temetése

50aki nem értett egyet a határozatukkal és tetteikkel. Arimateából, a zsidók egyik városából származott, és maga is várta az Isten országát.

51Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.

52Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vágott sírba helyezte, amelyben még senki sem feküdt.

53A készület napja volt, és közeledett a szombat.

54Az asszonyok, akik Galileából jöttek vele, utánamentek, és megnézték a sírt, hogy miképpen helyezték el a testét.

55Aztán hazatértek, illatszereket és keneteket készítettek, de a szombatot a parancs szerint nyugalomban töltötték.

56