HÉLI ÉS SÁMUEL: 1,1-3,21

Sámuel születése

¹Volt egy Ramátaim-Szófímból, Efraim hegységéből való ember, akit Elkánának hívtak. Jerohámnak volt a fia, aki Eliúnak volt a fia, aki Tóhunak volt a fia, aki az efraimi Szúfnak volt a fia.

²Két felesége volt, az egyiket Hannának, a másikat Fenennának hívták. Fenennának voltak gyermekei, Hannának viszont nem voltak gyermekei.

³Ez az ember minden évben felment városából Silóba, hogy imádkozzon, és áldozatot mutasson be a Seregek Urának. Ott Éli két fia, Ofni és Fineesz volt az Úr papja.

⁴Egyszer aztán, amikor feljött a nap, Elkána leölte áldozatát, és adott belőle egy-egy részt Fenennának, a feleségének, és Fenenna valamennyi fiának és lányának.

⁵Hannának azonban szomorúan adta oda az egy részt, mert Hannát szerette, de az ő méhét az Úr bezárta.

⁶Ezért a vetélytársnője bosszantotta is sokat, és bántotta, sőt azt is a szemére vetette, hogy az Úr bezárta a méhét.

⁷Ezt tette vele, és így ingerelte őt esztendőről-esztendőre, valahányszor eljött az idő, és felmentek az Úr templomába. Így ő csak sírt, és nem nyúlt az ételhez.

⁸Elkána, a férje megkérdezte tőle: „Hanna, miért sírsz, miért nem eszel, és miért kesereg szíved? Nem érek-e én neked tíz fiúnál többet?”

⁹Miután ettek és ittak Silóban, Hanna felkelt, és amíg Éli pap az Úr templomának ajtófélfájánál a székében üldögélt,

¹⁰Hanna keseredett szívvel imádkozott az Úrhoz, és nagyon sírt.

¹¹Fogadalmat is tett, és ezt mondta: „Seregeknek Ura, ha letekintesz és meglátod szolgálód nyomorúságát, ha megemlékezel rólam, nem feledkezel el szolgálódról, és fiúmagzatot adsz szolgálódnak, akkor az Úrnak adom őt élete valamennyi napján, és borotva nem éri a fejét.”

¹²Történt pedig, hogy amíg ő imádkozott az Úr előtt sokáig, Éli egyre figyelte a száját.

¹³Mivel Hanna csak a szívében beszélt, és csak az ajka mozgott, a szava pedig egyáltalán nem hallatszott, Éli azt gondolta róla, hogy részeg.

¹⁴Meg is kérdezte tőle: „Meddig leszel részeg? Menj, emészd meg egy kissé a bort, amitől elkábultál!”

¹⁵Hanna azt felelte: „Nem, uram! Nagyon szerencsétlen asszony vagyok én, sem bort, sem más részegítő italt nem ittam, csak a lelkemet öntöttem ki az Úr színe előtt.

¹⁶Ne tartsd szolgálódat Béliál lányai közül valónak, mert bánatom és szomorúságom sokasága miatt szóltam mindeddig.”

¹⁷Éli erre azt mondta neki: „Menj békével, és Izrael Istene teljesítse kérésedet, amelyet hozzá intéztél.”

¹⁸Hanna így válaszolt: „Bárcsak kegyelmet találna szolgálód a szemedben!” Azzal elment az asszony a maga útjára. Evett, és az arca többé bánatosra nem változott.

¹⁹Reggel aztán felkeltek, imádkoztak az Úr előtt, aztán visszatértek, és elmentek házukba, Ramátába.

Amikor aztán Elkána megismerte Hannát, a feleségét, az Úr megemlékezett róla,

²⁰és történt napok múltával, hogy Hanna fogant, majd fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert az Úrtól kérte őt.

Sámuelt az Úrnak szentelik

²¹Amikor aztán felment férje, Elkána és egész háza népe, hogy bemutassa ünnepi áldozatát és lerója fogadalmát az Úrnak,

²²Hanna viszont nem ment fel. Azt mondta a férjének: „Nem megyek fel, amíg el nem választom a gyermeket. Akkor majd felviszem, hogy megjelenjen az Úr színe előtt, és végleg ott is maradjon.”

²³Elkána, a férje azt felelte neki: „Tedd csak, amit jónak látsz! Maradj, amíg el nem választod! Csak azért könyörgök, hogy az Úr teljesítse szavát!” Otthon maradt tehát az asszony, és szoptatta fiát, míg el nem választotta.

²⁴Amikor aztán elválasztotta, felvitte magával, három fiatal bikával, egy véka liszttel és egy korsó borral együtt, és elvitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsinyke volt.

²⁵Amikor levágták a fiatal bikát, odavitték a gyermeket Élihez.

²⁶Hanna ekkor így szólt: „Kérlek, uram! Életedre mondom, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt az Úrhoz imádkoztam.

²⁷Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem.

²⁸Ezért én is átengedem őt az Úrnak arra az egész időre, amíg csak az Úr elkéri őt.”

Ezután imádták ott az Urat.