Mi az Egyház küldetése?

Mi az Egyház küldetése?

Az Egyház lényege abban áll, hogy Jézus Krisztus művének a folytatója itt a földön. Egyszerre látható intézmény, egyúttal láthatatlan lelki-kegyelmi közösség is.

Az Egyházon keresztül különleges kapcsolatba kerülhetünk Istennel, amire önerőből képtelenek lennénk. Az Egyház arra hivatott, hogy minden embert elsegítsen az

üdvösségre. Az Egyházban megtapasztalható, hogy Isten története az emberrel kézzelfoghatóvá lesz: Isten közel van, megmutatkozik az ember számára. Vagyis Istennek története van velünk, minden emberrel, és az a célja, hogy ez a közös történetünk az Egyházban bontakozzon ki.

Mivel az Egyház él, ezért változik, fejlődik. Lényegileg azonban ugyanaz marad, a változás soha nem érinti a lényegét. Elképzelhető, hogy el lehet jutni az Egyház nélkül is Istenhez, de az Egyház az Isten felé vezető úton nemcsak iránytű és térkép számunkra, hanem céllátást, úti eledelt, úti társaságot és bátorítást is ad ahhoz, hogy Istenhez érkezhessünk. Az Egyház, mint egy jó édesanya, gondoskodni kíván gyermekeiről, hogy meg tudják valósítani azokat a terveket, amelyeket Isten kigondolt rólunk; ehhez minden eszközt meg tud adni, és meg is ad.