Jézus a hajóról tanít.

¹Megint tanítani kezdett a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köré, ezért bárkába szállt, így ő a tavon volt, az egész tömeg meg szemközt a tó partján a földre telepedett.

²Példabeszédekben tanította őket sok mindenre, és tanításában ezt mondta nekik:

A magvető.

³„Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni.

⁴Amint vetett, némely szem történetesen az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették.

⁵Más szemek köves talajra hullottak, itt nem volt elég a föld. Csakhamar kikeltek, mert nem kerültek mélyre a földbe.

⁶De aztán, hogy forrón sütött a nap, kiszáradtak, mert nem eresztettek mélyre gyökeret.

⁷Voltak szemek, amelyek bogáncsok közé hullottak. Amint a bogáncsok megnőttek, elfojtották, ezért nem hoztak termést.

⁸De volt mag, amely jó földbe hullott. Ez amikor kikelt és kifejlődött, termést hozott, az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszorosat.

⁹Akiknek van füle a hallásra, hallja meg!” – mondta.

Miért beszél Jézus példabeszédekben?

¹⁰Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme.

¹¹Ezt felelte nekik: „Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak,

¹²hogy: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek.”

A magvető példabeszéd magyarázata.

¹³Aztán így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet. Hogy értitek meg akkor majd az összes példabeszédet?

¹⁴A magvető a tanítást veti.

¹⁵Akikben útszélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, s kitépi szívükből az elvetett igét.

¹⁶Ugyanígy, akikben köves talajra hull a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen fogadják,

¹⁷de nem ver bennük gyökeret, mert csak a pillanatnak élnek. Ezért ha szorongatás vagy üldözés éri őket az ige miatt, hamarosan megbotránkoznak.

¹⁸És mások, akikben a bogáncsok közé hullik, hallják ugyan a tanítást,

¹⁹de a világ gondjai, a csalóka gazdagság és a többi vágy szívükbe hatol, elfojtja az igét, úgyhogy terméketlen marad.

²⁰Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hoz.

A lámpás.

²¹Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék?

²²Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna.

²³Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

A mérték.

²⁴Azután így szólt: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt adnak is hozzá.

²⁵Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, amije van, azt is elveszik tőle.”

A növekvő vetés.

²⁶Azután ezt mondta: „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe.

²⁷Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan.

²⁸A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban.

²⁹Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás.”

A mustármag.

³⁰Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük?

³¹Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál.

³²De aztán, hogy elvetették, egyre nő, és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Akkora ágakat hajt, hogy az égi madarak árnyékában tanyáznak.”

³³Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik a tanítást, hogy megértsék.

³⁴Példabeszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.

A vihar lecsendesítése.

³⁵Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: „Keljünk át a túlsó partra.”

³⁶Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak.

³⁷Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt.

³⁸Felkeltették: „Mester – kérdezték –, nem törődöl vele, hogy elveszünk?”

³⁹Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: „Csendesedj! Némulj el!” A szél elült, s nagy nyugalom lett.

⁴⁰Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”

⁴¹Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez – kérdezték egymástól –, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”