Jézus a hajóról tanít.

1Megint tanítani kezdett a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köré, ezért bárkába szállt, így ő a tavon volt, az egész tömeg meg szemközt a tó partján a földre telepedett.

2Példabeszédekben tanította őket sok mindenre, és tanításában ezt mondta nekik:

A magvető.

3„Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni.

4Amint vetett, némely szem történetesen az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették.

5Más szemek köves talajra hullottak, itt nem volt elég a föld. Csakhamar kikeltek, mert nem kerültek mélyre a földbe.

6De aztán, hogy forrón sütött a nap, kiszáradtak, mert nem eresztettek mélyre gyökeret.

7Voltak szemek, amelyek bogáncsok közé hullottak. Amint a bogáncsok megnőttek, elfojtották, ezért nem hoztak termést.

8De volt mag, amely jó földbe hullott. Ez amikor kikelt és kifejlődött, termést hozott, az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszorosat.

9Akiknek van füle a hallásra, hallja meg!” – mondta.

Miért beszél Jézus példabeszédekben?

10Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme.

11Ezt felelte nekik: „Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak,

12hogy: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek.”

A magvető példabeszéd magyarázata.

13Aztán így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet. Hogy értitek meg akkor majd az összes példabeszédet?

14A magvető a tanítást veti.

15Akikben útszélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, s kitépi szívükből az elvetett igét.

16Ugyanígy, akikben köves talajra hull a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen fogadják,

17de nem ver bennük gyökeret, mert csak a pillanatnak élnek. Ezért ha szorongatás vagy üldözés éri őket az ige miatt, hamarosan megbotránkoznak.

18És mások, akikben a bogáncsok közé hullik, hallják ugyan a tanítást,

19de a világ gondjai, a csalóka gazdagság és a többi vágy szívükbe hatol, elfojtja az igét, úgyhogy terméketlen marad.

20Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hoz.

A lámpás.

21Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék?

22Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna.

23Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

A mérték.

24Azután így szólt: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt adnak is hozzá.

25Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, amije van, azt is elveszik tőle.”

A növekvő vetés.

26Azután ezt mondta: „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe.

27Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan.

28A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban.

29Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás.”

A mustármag.

30Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük?

31Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál.

32De aztán, hogy elvetették, egyre nő, és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Akkora ágakat hajt, hogy az égi madarak árnyékában tanyáznak.”

33Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik a tanítást, hogy megértsék.

34Példabeszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.

A vihar lecsendesítése.

35Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: „Keljünk át a túlsó partra.”

36Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak.

37Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt.

38Felkeltették: „Mester – kérdezték –, nem törődöl vele, hogy elveszünk?”

39Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: „Csendesedj! Némulj el!” A szél elült, s nagy nyugalom lett.

40Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”

41Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez – kérdezték egymástól –, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”