¹mint ahogy a láng felgyújtja a rőzsét, és ahogy a tűz felforralja a vizet. Így neved ismertté válna ellenségeid előtt, és a nemzetek megrendülnének színed előtt.

²Mert te olyan csodákat teszel, amilyeneket senki se várt,

³és amilyenekről soha nem hallott senki. Valóban, fül nem hallotta, és szem nem látta, hogy akadna isten rajtad kívül, aki ilyeneket vinne végbe azok javára, akik benne bíznak.

⁴Te elébe sietsz annak, aki az igazsághoz szabja tetteit, és aki útjaidat eszében tartja. Lám, megharagudtál ránk, s mégis tovább vétkeztünk; bizony régóta lázongunk ellened.

⁵Olyanok lettünk mind, mint a tisztátalan, és igaz voltunk, akár a beszennyezett ruha. Elfonnyadtunk, mint a falevél, és gonoszságaink elsodortak, mint a szél.

⁶Nincs senki, aki segítségül hívná nevedet, aki fölkelne és beléd kapaszkodna. Mert elrejtetted előlünk arcodat, és kiszolgáltattál minket bűneink hatalmának.

⁷Mégis Urunk, te vagy a mi atyánk; mi vagyunk az anyag, és te aki formálsz, a te kezed műve vagyunk mindnyájan.

⁸Ne haragudj ránk annyira, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra. Figyelj ránk s lásd meg: mindnyájan a te néped vagyunk.

⁹Szent városaidat lerombolták, a Sion pusztává lett, Jeruzsálem elhagyatottá,

¹⁰a ház, amely szentélyünk és dicsőségünk volt, ahol atyáink dicsőítettek, lángok martaléka lett; romokban hever minden, ami oly drága volt nekünk.

¹¹Uram, vajon eltűrheted ezt megindultság nélkül, és hallgathatsz mérhetetlenül megalázva minket?