A bálványimádás korholása. Beszéd a végső időkről.

¹Hagytam, hogy közeledjenek, akik azelőtt nem kérdeztek; hogy megtaláljanak, akik nem kerestek. Íme, itt vagyok! Íme itt vagyok! – így szóltam a nemzethez, amely nem hívta segítségül a nevemet.

²Minden nap kiterjesztettem kezemet a lázongó nép felé, amely rossz úton jár, a saját gondolatainak útján.

³A nép felé, amely a szemem láttára folyton-folyvást haragra ingerel; azzal, hogy a kertekben mutat be áldozatokat; tömjént éget a téglákon;

⁴a sírboltokban tanyázik; zugokban éjszakázik; disznóhúst eszik, és tisztátalan ételek vannak a fazekaiban.

⁵„Maradj távol – mondják –, ne közelíts hozzám, mert különben megszentellek.” Ez a nép füst az orromban, és szüntelenül égő tűz.

⁶Íme, minden fel van írva a színem előtt: és nem nyugszom addig, amíg meg nem fizetek nekik,

⁷gonoszságaikért és atyáik gonoszságaiért egyaránt – mondja az Úr. Azoknak, akik a hegyeken áldoztak és a halmokon megcsúfoltak, mind megfizetek, érdemük szerint.

⁸Ezt mondja az Úr: Amikor már must található a szőlőfürtben, azt szokták mondani: Ne törjétek össze, mert áldás van benne. Ugyanígy teszek én is a szolgáimért; nem pusztítom el őket egészen,

⁹hanem új nemzedéket nevelek magamnak Jákobból és Júdából, ivadékot, mely majd örökli hegyeimet. Választottaim öröklik őket, s a szolgáim fogják lakni.

¹⁰A Sáron mezeje nyájak legelőjévé lesz; az Ákor völgye csordák pihenőhelye. Így lesz ez majd népem számára, amely majd engem keres.

¹¹Titeket azonban, akik elhagytátok az Urat, és elfelejtettétek szent hegyeimet; akik asztalt állítottatok Gádnak, és Meninek italáldozatot töltöttetek;

¹²titeket kard élére szánlak, és mindnyájan elhulltok majd az öldöklésben. Mert hívtalak ugyan benneteket, de nem válaszoltatok; szóltam hozzátok, de nem akartatok rám hallgatni. Azt tettétek, ami gonosznak számít a szememben; és ami nekem nem tetszik, azt választottátok.

¹³Ezért ezt mondja Isten, az Úr: Meglátjátok, szolgáim esznek, ti meg éhen maradtok. Meglátjátok, hogy szolgáim isznak, ti meg szomjazni fogtok. Meglátjátok, szolgáim örülnek majd, ti meg szégyent vallotok.

¹⁴Igen, szolgáim énekelni fognak szívük örömében, ti meg ordítani szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgattok.

¹⁵Választottaim átok gyanánt használják majd hátrahagyott neveteket: „Így pusztítson el téged az Úr!” De szolgáimnak új nevet adok majd.

¹⁶Ha valaki áldást kér magára a földön, azt fogja kérni, hogy az igaz Isten áldja meg; és ha esküt tesz a földön, az igaz Istenre esküszik. Mert a hajdani nyomorúság feledésbe megy, és eltűnik a szemem elől.

¹⁷Mert új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek.

¹⁸Örüljetek és ujjongjatok azon mindörökké, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet „öröm”-nek teremtem és népét „ujjongás”-nak.

¹⁹Örömöm telik majd Jeruzsálemben és ujjongani fogok népemen. Nem hallatszik többé benne sem sírás, sem jajkiáltás.

²⁰Nem lesz többé benne olyan gyermek, aki csak néhány napig él; sem öreg ember, aki ne töltené be élete napjait. Mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg; s aki nem éri meg a századik évét, az már átkozottnak számít.

²¹Házakat építenek, és ők laknak benne; szőlőt telepítenek, és ők élvezik gyümölcsét.

²²Nem azért építkeznek, hogy más lakjék benne; s nem azért ültetnek, hogy más egye gyümölcsét. Mert népem életkora hasonló lesz a fák életkorához; és választottaim maguk veszik hasznát kezük minden munkájának.

²³Nem fáradoznak majd hiába, és nem a pusztulásra szülik gyermekeiket, hanem az Úrtól megáldottak nemzedéke lesznek, s gyermekeik is velük egyetemben.

²⁴Még mielőtt szólítanának, már válaszolok; még be sem fejezik szavukat, már meghallgatom őket.

²⁵Együtt legelészik majd a farkas és a bárány; szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör; és a kígyónak por lesz az eledele. Sehol nem ártanak és nem pusztítanak az én szent hegyemen – mondja az Úr.