Az Úr Szolgájáról szóló második ének

¹Halljátok, szigetek, és figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított.

²Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének árnyékában rejtegetett. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett, és a tegzébe rejtett.

³S így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!”

⁴De én azt gondoltam: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél.

⁵Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm.

⁶És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem:

Csodálatos hazatérés a fogságból

⁷„Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”

⁸Ezt mondja az Úr, Izrael Megváltója és Szentje, annak, akinek életét megvetették, akit a nemzetek megutáltak, a kényurak szolgájának: Királyok állnak majd fel, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott.

⁹Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítelek. Én teremtettelek, és én teszlek meg a nép szövetségesévé. Helyreállítom az országot, és kiosztom a pusztává lett örökséget.

¹⁰A foglyokhoz így szólok: „Gyertek ki!” A sötétben ülőkhöz meg: „Gyertek a napvilágra!” Minden út mentén legelhetnek majd, és minden halmon legelőt találnak.

¹¹Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, s nap sem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket.

¹²Minden hegyet úttá teszek nekik, és feltöltöm az ösvényeket.

¹³Nézzétek, ezek messze távolból jönnek, azok északról és nyugatról, amazok meg Szinim földjéről.

¹⁴Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj, te föld! Hegyek, daloljatok örömötökben! Mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein.

¹⁵Így panaszkodott Sion: „Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!”

¹⁶De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.

¹⁷Nézd, a tenyeremre rajzoltalak; falaid szemem előtt vannak szüntelen.

¹⁸Sietve jönnek, akik fölépítenek, s akik leromboltak és kifosztottak, azok elmennek.

¹⁹Hordozd körül tekintetedet és lásd: Egybegyűlnek mindnyájan és idejönnek, hozzád. Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, mint ékszert, úgy viseled majd őket; és ahogy fölékesítik a menyasszonyt, úgy övezed körül magad velük.

²⁰Mert elpusztított vidékeid és romjaid, és az egész pusztává lett ország szűkek lesznek lakóidnak, mivel akik elpusztítottak, már messze vannak.

²¹Azt mondják majd fiaid, akiket már elveszettnek hittél: „Szűk nekem itt ez a hely! Adj nagyobb teret, ahol lakhassak!”

²²Te pedig azt gondolod majd magadban: „Ki szülte nekem őket? Hiszen én meddő voltam és gyermektelen. Ki nevelte föl őket? Elhagyatott, magamra maradt voltam: Honnan származnak hát ezek?”

²³Ezt mondja Isten, az Úr: Nézd, csak jelt adok kezemmel a népeknek és intek zászlómmal a nemzeteknek. Erre ölükben hozzák vissza fiaidat, lányaidat meg a vállukon hozzák.

²⁴Királyok táplálnak majd, és királynék lesznek a dajkáid. Földre borulva hódolnak előtted, s a lábad porát nyalják. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és hogy akik bennem bíznak, nem vallanak szégyent.

²⁵El lehet-e venni a zsákmányt az erőstől, és megszabadulhat-e a fogoly a vitéz harcostól?

²⁶Igen! Mert az Úr mondja: Az erőstől megszabadulnak a foglyok, és a vitéz harcostól elveszik a zsákmányt. Magam szállok harcba azokkal, akik ellened harcolnak, és én mentem meg a gyermekeidet.

²⁷Ellenségeidet megetetem a saját húsukkal; úgy megittasodnak a saját vérüktől, mint az új bortól. Akkor mindenki megtudja majd, hogy én, az Úr vagyok a te Szabadítód, és a te Megváltód, Jákob erőse.