Moáb lakói Júdába menekülnek

¹Küldjetek bárányokat az ország királyának, Szelából, a sivatagon át, Sion leányának hegyéhez!

²Mint az ide-oda röpdöső madarak, s mint a kifosztott fészek, olyanok Moáb leányai Arnon gázlójánál.

³„Adj tanácsot, Hozz döntést! Tedd árnyékodat olyanná délben, mintha éjszaka volna; rejtsd el az elűzötteket, s ne áruld el az oda menekülőket,

⁴hadd lakjanak nálad moábi menekültjeim, légy rejtekhelyük a pusztító elől.” Majd ha véget ér az elnyomás, elpusztul a pusztító, s akik most a földet tiporják, letűnnek,

⁵akkor majd királyi széket állít fel az irgalom, és rajta hűségesen, Dávid sátorában olyan bíró ül majd, akinek gondja lesz az igazságra, és sietve megadja azt, ami jogos.

Panaszdal Moáb miatt

⁶Hallottunk Moáb gőgjéről, módfeletti kevélységéről. Felfuvalkodottsága, gőgje és dölyfössége csak üres kérkedés.

⁷Ezért jajgatni fognak Moábért a moábiták, mindnyájan jajveszékelnek majd. Kir-Hareszet kalácsai után kétségbeesetten sóhajtoznak.

⁸Mert Hesbon mezői ellankadnak, Sibma szőlei szintén. Vesszőit kivágják a nemzetek urai, bár hajtásai egészen Jázerig érnek, szerteszét kúsznak a pusztán. Sarjai messze szétterjedtek, túlnyúltak a tengeren.

⁹Ezért siratom Jázer siralmával Sibma szőlejét. Elárasztalak könnyeimmel Hesbon és Eleále. Mert aratásod és szüreted közben (csata)kiáltás hallik.

¹⁰Az öröm és a vigasság hangja eltűnt kertjeidből. Szőleidben nem vigadnak többé, és nem ujjonganak. A sajtóban nem sajtolnak bort, és a víg dal is elhal.

¹¹Ezért zokog a bensőm Moábért, mint a hárfa húrja, és a szívem Kir-Hareszetért.

¹²Igen, hiába megy föl Moáb fáradsággal a magaslatokra. S hiába megy be szentélyébe imádkozni: semmit sem ér el vele.

Jövendölés Moábról.

¹³Ez az a szó, amelyet az Úr egykor kimondott Moábra:

¹⁴És most ezt mondja az Úr: „Még három olyan év, mint a béres évei, és Moáb dicsősége véget ér számos népével együtt. És ami mégis megmarad belőle, az kevés lesz, gyenge és erőtlen.”