A KAR

¹Hová ment szerelmed, asszonyoknak gyöngye? Hová lett kedvesed, hadd keressük veled?!

A MENYASSZONY

²Szerelmesem lement a kertjébe, a balzsamágyakhoz, hogy élvezze kertjét s liliomot szedjen.

AZ ÖTÖDIK ÉNEK

³Én a kedvesemé vagyok, s ő az enyém – a liliomok között legeltet.

A VŐLEGÉNY

⁴Oly szép vagy, kedvesem, mint Tirsa városa, és mint Jeruzsálem, olyan kedves vagy!

⁵Fordítsd el tőlem a tekinteted, mert megigézel vele. A hajad, akár a kecskenyáj, amely leereszkedik Gileád hegyéről.

⁶A fogaid az anyajuhokhoz hasonlók, amelyek épp most hagyják el az úsztatót. Mind ikreket ellenek, és még egyikük sem vesztette el fiát.

⁷A halántékod akár egy gránátalmagerezd a fátyolod alatt.

⁸Királyné van hatvan, ágyasasszony nyolcvan, [és a szolgálóknak se szeri, se száma].

⁹De galambom, ki tökéletes, csak egy van. Anyjának egyetlene, szülőjének kedveltje. A lányok, akik látják, boldognak hirdetik, királynők s ágyasok ünneplik.

A KAR

¹⁰Ki az, aki úgy ragyog, mint a hajnal pírja, s szép, mint a telihold, világos, mint a nap, és oly félelmetes, mint a zászlós hadak?

A MENYASSZONY

¹¹A diófásba mentem, hogy megnézzem, fakad-e (az élet) a völgynek aljában; hogy lássam, kihajtottak-e már a szőlők, s virágba borultak-e a gránátalmafák.

¹²És ekkor – hogy hogyan, nem tudom – a lelkem beültetett nemes népemnek hintajába.