A VŐLEGÉNY

¹Húgom, mátkám, máris megyek a kertembe, szedem a mirhámat balzsamommal együtt; egyenest a lépből eszem mézemet, megiszom boromat a tejemmel együtt. Barátaim, egyetek, igyatok, ittasodjatok meg, kedveseim!

A VŐLEGÉNY

²Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! Szerelmem kopog (és azt mondja):

A MENYASSZONY

³Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet.

⁴Már levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Lábamat megmostam, s most beszennyezzem?

⁵Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson, erre megremegett a bensőm.

⁶Fölkeltem, hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek. Kezemről, ujjamról mirha csepegett, rá a zárnak reteszére.

⁷Ajtót nyitottam szerelmemnek, de már nem volt ott, eltűnt valahova. Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt, kutattam utána, de sehol nem találtam, kiabáltam is, de nem adott választ.

⁸Az éjjeli őrök találtak meg, amikor a várost járták. Ütöttek és véresre vertek, letépték rólam a leplet, akik a falakat őrzik.

A KAR

⁹Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket, hogyha rátaláltok az én szerelmemre… Mit mondjatok neki? Hogy a szerelembe belebetegedtem.

A MENYASSZONY

¹⁰Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, asszonyoknak gyöngye? Miért különb kedvesed a többi szerelmesnél, hogy úgy kérlelsz minket?

¹¹Az én szerelmem fehér is, piros is, kitetszik ő akár tízezer közül is.

¹²A feje színarany, a haja datolyafürt, s mint a holló, fekete.

¹³Szemei, mint a galambok a medence vizénél: tejben fürdenek és a tengeren ülnek.

¹⁴A két arca, akár a balzsamágyak, amelyek illatos füveket teremnek. Az ajka liliom, mirha csepeg róla.

¹⁵Kezei aranyhengerek, tarziskővel kirakva. A teste elefántcsont, tele zafírral.

¹⁶A lába márványoszlop, s színarany talpon áll. A termete Libanon, páratlan cédrusfa.

¹⁷A szája mézédes, a lénye elragadó! Ilyen a kedvesem, ilyen a barátom, Jeruzsálem lányai!