¹Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, lépjünk előre a nagykorúság felé! Ne kezdjünk ismét abba, hogy alapot vetünk, és a holt cselekedetekből való megtérésről, az Istenbe vetett hitről,

²a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről tanítunk.

³Előre hát, ha Isten is úgy akarja!

⁴Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelték a mennyei ajándékot, és a Szentlélek részeseivé lettek,

⁵akik megízlelték Isten jó igéjét és a jövendő világ erőit,

⁶de elbuktak; lehetetlen, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek, mert önkezükkel feszítik keresztre és gyalázzák meg Isten Fiát.

⁷A föld ugyanis, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik megművelik, áldást kap Istentől;

⁸de amelyik tövist és bogáncsot terem, értéktelen, és átok vár rá, s végül fölégetik.

⁹Ami titeket illet, szeretteim – még ha így beszélünk is –, meg vagyunk győződve, hogy jobb dolgok, az üdvösség felé tartotok.

¹⁰Isten ugyanis nem igazságtalan, hogy elfeledkeznék tetteitekről és arról a szeretetről, amelyet nevéért tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok, és most is szolgáltok.

¹¹Szívből kívánjuk, hogy mindnyájan ugyanazt az igyekezetet tanúsítsátok mindvégig, amíg a remény be nem teljesedik,

¹²hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által az ígéreteket öröklik.

¹³Amikor Isten ígéretet tett Ábrahámnak, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött:

¹⁴Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.

¹⁵Így, miután türelemmel kitartott, az ígéret beteljesült.

¹⁶Az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és köztük minden vitás ügynek véget vet és mindent megerősít az eskü.

¹⁷Ezért amikor Isten még nyilvánvalóbban meg akarta mutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel kötelezte magát,

¹⁸hogy e két változhatatlan tény által – amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjék – erős bátorítást kapjunk mi, akik hozzá menekültünk, hogy belekapaszkodjunk a nekünk adott reménybe.

¹⁹Ez a remény lelkünknek mintegy biztos és erős horgonya, amely behatol a szentély függönye mögé,

²⁰ahová elsőként ment be értünk Jézus, aki főpap lett Melkizedek rendje szerint örökre.