1Ismét tanítani kezdett a tengerparton. Igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte, úgyhogy egy vízen levő bárkába szállva leült, az egész sokaság pedig a tengerparton volt.
2Sokat tanította őket példázatokban. Tanítás közben így szólt hozzájuk:
–
3Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni.
4Történt pedig vetés közben, hogy a mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és felkapkodták.
5Másik meg sziklás helyre esett, ahol nem volt sok föld. Azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben.
6És amikor feljött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt.
7Egy másik tövisek közé esett. A tövisek megnőttek, megfojtották, és nem hozott termést.
8A többi pedig jó földbe esett. Termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent. És meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.
9Majd ezt mondta:
– Akinek van füle a hallásra, hallja!
10Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a Tizenkettővel együtt megkérdezték a példázatokról.
11Jézus így szólt hozzájuk:
– Nektek megadatott Isten országának a titka, de a kívülállóknak minden példázatokban marad:
12hogy nézvén nézzenek, de ne lássanak, és hallván halljanak, de ne értsenek; hogy meg ne térjenek, és bocsánatot ne nyerjenek.
13És így szólt hozzájuk:
– Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többi példázatot?
14A magvető az igét veti.
15Akik az útfélen vannak, ezek: oda hull az ige, és mihelyt meghallják, nyomban jön a Sátán, és elragadja a beléjük vetett igét.
16Akiknél pedig a mag a sziklás talajra hullott, ezek: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják,
17de nem ereszt bennük gyökeret, hanem csak átmeneti, és ha nyomorúság vagy üldözés jön az ige miatt, azonnal eltántorodnak.
18Mások meg, mint a tövisek közé hullott mag: meghallják az igét,
19de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, és terméketlen marad.
20Akiknél a jó földbe hullott a mag, azok hallgatják az igét és befogadják, és termést hoznak: az egyik a harmincszorosát, a másik a hatvanszorosát és némelyik a százszorosát.
21Ezután így szólt hozzájuk:
– Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nemde azért, hogy a lámpatartóba tegyék?
22Mert nincs semmi rejtett dolog, hacsak nem azért, hogy kiderüljön; és nincs semmi titok, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson.
23Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!
24És ezt mondta nekik:
– Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek, sőt ráadást is fognak adni.
25Mert, akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.
26És ezt mondta:
– Úgy van az Isten Országa, mint amikor az ember elveti a magot a földbe,
27azután alszik és felkel, éjjel és nappal. A mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan.
28Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.
29Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.
30És ezt mondta:
– Mihez hasonlítsuk az Isten Országát, vagy milyen példázattal szemléltessük?
31Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön.
32De miután elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az ég madarai.
33Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, hogy megérthették.
34Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk. Maguk között azonban tanítványainak mindent megmagyarázott.
35Ugyanazon a napon, amikor beesteledett, így szólt hozzájuk:
– Menjünk át a túlsó partra!
36Erre, amikor elbocsátották a tömeget, magukkal vitték őt úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is volt vele.
37Nagy szélvész támadt, s a hullámok úgy becsapdostak a bárkába, hogy már-már megtelt.
38Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltik, s ezt mondják neki:
– Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?
39Felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek:
– Csendesedj és némulj el!
Erre elállt a szél, és nagy csendesség lett.
40Azután hozzájuk fordult:
– Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?
41Erre nagy félelem fogta el őket, és ezt mondták egymásnak:
– Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?