¹Még beszéltek a néphez, amikor odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok.

²Felháborodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és Jézus példájával hirdetik a halálból való feltámadást.

³Letartóztatták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket a következő napig.

⁴De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hívők lettek. A férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett.

⁵Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók;

⁶Annás, a főpap, Kaifás, János, Alexandrosz és a főpapi család valamennyi tagja.

⁷Középre állították és vallatták őket:
– Miféle erővel vagy kinek a nevében tettétek ezt?

⁸Ekkor Péter Szentlélekkel telve így szólt hozzájuk:
– Népünk vezetői, Izrael vénei!

⁹Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jó tett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg,

¹⁰tudjátok meg valamennyien Izrael egész népével együtt, hogy a Názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, s akit Isten feltámasztott a halálból! Ez az ember általa áll előttetek egészségesen.

¹¹Ő az a kő, amelyet ti, építők, elvetettetek, s amely sarokkővé lett.

¹²Nincs üdvösség senki másban, ugyanis nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülnünk rendeltetett.

¹³Amikor látták, milyen bátran beszél Péter és János, és megtudták, hogy írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Felismerték őket, hogy Jézussal voltak.

¹⁴Mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem tudtak mondani ellenük.

¹⁵Felszólították őket, hogy menjenek ki a nagytanács elől, és így tanakodtak egymás között:

¹⁶„Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy látványos csoda történt általuk, az Jeruzsálem minden lakója számára nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk.

¹⁷De hogy tovább ne terjedjen a dolog a nép körében, fenyítsük meg őket, hogy többé ne beszéljenek az ő nevében egyetlen embernek se!”

¹⁸Miután behívták őket, megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében.

¹⁹Péter és János azonban így válaszolt nekik: „Igaz dolog Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre? Ítéljétek meg magatok!

²⁰Mi nem tehetjük, hogy ne beszéljünk arról, amit láttunk és hallottunk.”

²¹Mivel a népre való tekintettel nem találták módját, hogy megbüntessék őket – ugyanis a történtek miatt mindenki dicsőítette Istent –, ismételt fenyegetés után szabadon bocsátották őket.

²²Az az ember, akin a gyógyításnak ez a csodája történt, több mint negyvenéves volt.

²³Amint szabadon bocsátották őket, elmentek övéikhez, és elmondták mindazt, amit a főpapok és a vének mondtak nekik.

²⁴Amikor ezt meghallották, egy szívvel Istenhez emelték hangjukat, és így szóltak: „Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.

²⁵Te mondtad atyánknak, Dávidnak, a te szolgádnak ajkával a Szentlélek által: »Miért zúdultak fel a pogányok, és miért terveznek hiábavalóságot a népek?

²⁶Fölkeltek a föld királyai, és a fejedelmek összegyűltek az Úr ellen és Felkentje ellen.«

²⁷Így igaz, ebben a városban valóban összegyűltek szent Szolgád, Jézus ellen, akit fölkentél: Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével,

²⁸hogy végrehajtsák mindazt, amit erőd és akaratod előre elrendelt, hogy megtörténjék.

²⁹Most pedig, Urunk, tekints fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy fogyhatatlan bátorsággal hirdessék igédet!

³⁰Nyújtsd ki kezed, hogy gyógyítások, jelek és csodák történjenek szent Szolgád, Jézus neve által!”

³¹Amint így könyörögtek, megremegett a hely, ahol együtt voltak. Mindannyian elteltek Szentlélekkel, és bátran hirdették Isten igéjét.

³²A hívők egész sokasága egy szív, egy lélek volt. Senki sem mondott a vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.

³³Az apostolok nagy erővel tettek tanúságot az Úr Jézus feltámadásáról, és mindnyájukon nagy volt a kegyelem.

³⁴Senki nem szűkölködött közöttük, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, az eladott javak árát elhozták,

³⁵és letették az apostolok lába elé, s azután szétosztották mindenkinek szükséglete szerint.

³⁶József, egy ciprusi származású levita – akinek az apostolok a Barnabás nevet adták, ami azt jelenti, „a vigasztalás fia” –

³⁷szintén eladta a földjét, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.