¹Miután úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába, átadták Pált és még néhány foglyot a cohors Augusta Julius nevű századosának.

²Azután felszálltunk egy adramüttiumi hajóra, amelyik Ázsia provincia partvidékének kikötőibe tartott, és elindultunk. Velünk volt Arisztarkhosz is, egy tesszalonikai makedón.

³Másnap befutottunk Szidónba. Julius emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla.

⁴Miután elindultunk, Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt.

⁵Majd Kilikiánál és Pamphüliánál a nyílt tengeren át befutottunk a lükiai Mürába.

⁶Ott a százados talált egy Itáliába induló alexandriai hajót, és abba szállított be minket.

⁷Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen eljutottunk Knidoszig. Mivel a szél miatt nem tudtunk egyenesen továbbhaladni, Kréta alatt Szalmóné közelében hajóztunk el.

⁸Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet „Szépkikötő”-nek neveznek, Laszaia városa közelében.

⁹Mivel sok idő eltelt, és a hajózás is veszélyessé vált – hiszen már a böjt is elmúlt –, Pál figyelmeztette őket:

¹⁰„Férfiak, látom, hogy a további hajózás veszélyes és kockázatos nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre nézve is.”

¹¹De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint Pál szavainak.

¹²Mivel a kikötő nem volt alkalmas a telelésre, a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnét abban a reményben, hogy eljutnak Phoenixbe
– Kréta egyik délnyugatra és északnyugatra nyíló kikötőjébe –, és ott áttelelhetnek.

¹³Mivel enyhe déli szél fújt, úgy gondolták, hogy megvalósíthatják tervüket. Fölszedték tehát a horgonyt, és Kréta partjai mentén továbbhajóztak.

¹⁴Nem sokkal ezután azonban a sziget irányából az
„Euraküló”-nak nevezett viharos északkeleti szél csapott le a tengerre.

¹⁵Mikor ez magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és hagytuk, hogy sodorjon bennünket.

¹⁶Amikor egy kis, Klaudának nevezett sziget alá szélárnyékba futottunk, nagy nehezen sikerült megfékeznünk a mentőcsónakot.

¹⁷Miután felvonták, kötelekkel alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy Szürtisznél zátonyra futnak, leeresztették a horgonyt, és úgy sodródtak.

¹⁸Mivel a vihar hevesen hányta-vetette a hajót, másnap kidobálták a rakományt,

¹⁹harmadnap pedig a hajó felszerelését szórták ki saját kezükkel.

²⁰Mivel több napon át nem látszottak sem a nap, sem a csillagok, és heves vihar tombolt, minden reményünk elszállt, hogy megmeneküljünk.

²¹Minthogy már régóta nem akartak enni, Pál felállt közöttük, és így szólt:
– Férfiak, rám kellett volna hallgatnotok, nem lett volna szabad elindulnunk Krétáról, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.

²²De most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert senki sem vész el közületek, csak a hajó.

²³Ma éjjel ugyanis elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok,

²⁴és ezt mondta:
„Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és íme, Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled utaznak!”

²⁵Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek Istennek! Úgy lesz, ahogy megmondta nekem.

²⁶Egy szigetre kell kivetődnünk.

²⁷Eljött a tizennegyedik éjszaka, s még mindig az Adrián sodródtunk. A hajósok éjféltájban azt gyanították, hogy szárazföldhöz közelednek.

²⁸Leengedték a mérőónt, és húsz ölt mértek. Miután kissé továbbmentek, ismét lebocsátották, és tizenöt ölt mértek.

²⁹De mivel féltünk, hogy valami sziklás helyen érünk partot, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, és alig várták a virradatot.

³⁰Mikor azonban a legénység meg akart szökni a hajóról, és le akarták ereszteni a tengerre a mentőcsónakot azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni,

³¹Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz:
– Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg.

³²A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár.

³³Virradat előtt Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek:
– Ma tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem esztek.

³⁴Ezért arra kérlek benneteket, hogy vegyetek magatokhoz táplálékot, ez ugyanis megmeneküléseteket szolgálja. Egy haja szála sem vész el közületek senkinek.

³⁵Miután ezt mondta, vette a kenyeret, mindnyájuk előtt hálát adott Istennek, megtörte, és enni kezdett.

³⁶Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is táplálékot vettek magukhoz.

³⁷Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.

³⁸Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón.

³⁹Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték föl, de egy öblöt vettek észre, amelynek partja lapos volt. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót.

⁴⁰A horgonyokat elvágták, és a tengerben hagyták. A kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé.

⁴¹Egy homokzátonyhoz érve ráfuttatták a hajót. Az orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, a fara pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni.

⁴²A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elszökjön.

⁴³De mivel a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, akik tudnak úszni,

⁴⁴azután pedig a többiek, ki deszkákon, ki meg a legénység segítségével. Így mindnyájan épségben a szárazföldre jutottak.