¹Miután megszűnt a zavargás, Pál magához hívatta a tanítványokat. Bátorította őket, majd elbúcsúzott, és Makedóniába indult.

²Bejárta a vidéket, és számos beszédben intette a népet, majd Hellászba ment,

³ahol három hónapot töltött. Mivel a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Makedónián keresztül tér vissza.

⁴Elkísérte őt a bereai Szópatrosz, Pürrhosz fia, a tesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Secundus, a derbéi Gaius és Timóteus, valamint az Ázsia provinciából való Tükhikosz és Trophimosz.

⁵Ők előrementek, és Troászban vártak ránk.

⁶Mi a kovásztalan kenyerek napjai után hajóztunk el Filippiből, és öt nappal később érkeztünk hozzájuk Troászba, ahol hét napot töltöttünk.

⁷A hét első napján, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál tanított, és mivel másnap már el akart utazni, egészen éjfélig beszélt.

⁸Elég sok lámpás volt abban az emeleti szobában, ahol együtt voltunk.

⁹Egy Eutükhosz nevű ifjú az ablakban ült. Mivel Pál sokáig beszélt, mély álomba merült. Az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy amikor fel akarták emelni, látták, hogy halott.

¹⁰Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne aggódjatok, még él!”

¹¹Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult.

¹²A fiút pedig élve vezették el, és teljesen megvigasztalódtak.

¹³Mi előrementünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett. Odáig ugyanis a szárazföldön akart menni.

¹⁴Amikor aztán Asszoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mütilénébe mentünk.

¹⁵Onnét tovább hajóztunk, és másnap Khiosz előtt haladtunk el. Másnap megérkeztünk Szamoszba, harmadnap pedig Milétoszba jutottunk.

¹⁶Pál ugyanis úgy döntött, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy ne vesztegesse az időt Ázsia provinciában. Sietett ugyanis, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.

¹⁷Milétoszból azután magához hívatta az efezusi egyház véneit.

¹⁸Amikor megérkeztek, ezt mondta nekik:
– Tudjátok, hogyan viselkedtem közöttetek egész idő alatt, az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem.

¹⁹Szolgáltam az Urat teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek.

²⁰Semmit sem hallgattam el abból, ami javatokra válik, hanem inkább hirdettem és tanítottam nektek nyilvánosan és házaknál.

²¹Tanúságot tettem zsidók és görögök előtt egyaránt az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről.

²²Íme, most a Lélektől kényszerítve Jeruzsálembe megyek, és hogy ott mi lesz velem, nem tudom.

²³Csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra értésemre adja, hogy fogság és nyomorúság vár rám.

²⁴De a saját életemnek semmi jelentőséget sem tulajdonítok, csak bevégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy tanúságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról.

²⁵És én biztos vagyok benne, hogy közületek, akik között Isten országát hirdetve jártam, nem látja arcomat többé senki.

²⁶Ezért a mai napon ünnepélyesen kijelentem előttetek, hogy nem vagyok felelős azért, ami veletek történik,

²⁷ugyanis szüntelenül hirdettem nektek Isten teljes végzését.

²⁸Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amelynek őrzőivé tett titeket a Szentlélek, hogy pásztorként gondoskodjatok Isten egyházáról, amelyet tulajdon vérével szerzett magának!

²⁹Tudom, hogy távozásom után vérengző farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat.

³⁰Sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.

³¹Ezért legyetek éberek, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettem mindnyájatokat!

³²Most pedig Istennek és kegyelme igéjének oltalmába ajánllak titeket, mert ő képes arra, hogy építsen, és hogy örökséget adjon valamennyi megszentelt között.

³³Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam.

³⁴Sőt jól tudjátok, hogy a magam és a velem levők szükségleteiről ezzel a két kezemmel gondoskodtam.

³⁵Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy így, kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodnunk, emlékezve az Úr Jézus szavaira. Mert ő maga mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”

³⁶Miután ezeket elmondta, velük együtt térdre borulva imádkozott.

³⁷Valamennyien hangos sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és megcsókolták.

³⁸Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.