¹Kezdjük ismét önmagunkat ajánlgatni? Vagy szükségünk van – mint némelyeknek – hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?

²Ti vagytok a levelünk, amely be van írva szívünkbe, s amit ismer és olvas minden ember.

³Hiszen nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunkra bízott levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van megírva; és nem kőtáblára, hanem az emberi szívbe.

⁴Ekkora bizalommal vagyunk Isten iránt Krisztus által.

⁵Ez nem jelenti azt, hogy alkalmasak vagyunk valamire, vagy hogy bármit is a magunk erejének tulajdonítunk. Ellenkezőleg, alkalmasságunk Istentől van.

⁶Ő tett minket alkalmassá arra, hogy szolgái legyünk egy új szövetségnek, amelyik nem a betűé, hanem a Léleké. Mert a betű öl, a Lélek viszont életet ad.

⁷Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálatát oly dicsőség övezte, hogy Izrael fiai nem tudtak Mózes arcára nézni arcának semmivé foszló dicsősége miatt,

⁸akkor mennyivel inkább dicsőség övezi a Lélek szolgálatát?

⁹Hiszen ha az elítélés szolgálatában lenni dicsőség, mennyivel inkább az az üdvöt adó igazság szolgálata!

¹⁰Sőt ami ott dicsőséges volt, itt már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt.

¹¹Ha ugyanis a semmivé foszló dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.

¹²Mivel ilyen reményünk van, teljes nyíltsággal állunk elő;

¹³és nem úgy, mint Mózes, aki fátylat tett az arcára, hogy Izrael fiai ne lássák a semmivé foszló dicsőség végét.

¹⁴De gondolkodásuk is eltompult. Mind a mai napig ugyanez a fátyol borul az Ószövetség olvasására, és az csak Krisztusban tűnik el.

¹⁵Igen, mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, fátyol borítja a szívüket.

¹⁶De ha valaki megtér az Úrhoz, a fátyol eltűnik.

¹⁷Ez „az Úr” a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

¹⁸Mi pedig mindnyájan, miközben födetlen arccal, mintegy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét, az Úr Lelke által egyre inkább hasonlóvá válunk a szemlélt dicsőséghez.