¹Midőn pedig késnék Tóbiás a menyekző okáért, atyja, Tóbiás busúla, mondván: Véled-e, miért késik fiam, avagy miért tartóztatták ott?

²Véled-e, hogy Gabelus meghalt, és senki sem adja meg neki a pénzt?

³Kezde pedig igen bánkódni ő és felesége, Anna vele; és kezdének mindketten együtt sírni, mivelhogy a meghatározott napon fiok nem tért vissza hozzájok.

⁴Sír vala tehát anyja vigasztalhatlan könyhullatásokkal, és mondá: Ah, ah, én fiam! miért küldöttünk messze útra téged, szemeink világát, öregségünk gyámolát, életünk vigasztalását, maradékunk reménységét?

⁵Mindenünk együtt egyedül tebenned lévén, téged nem kell vala elbocsátanunk tőlünk.

⁶Kinek mondá Tóbiás: Hallgass, és ne háborogj, egészségben van a mi fiúnk; elég hű az a férfiú, kivel őt elküldöttük.

⁷De amaz semmi módon sem vala megvigasztalható, hanem minden nap kifutván szélylyel néze, és bejárá mind az utakat, melyeken visszajőni reményli vala; hogyha lehetne, messziről meglássa őt, mikor jő.

⁸Ráguel pedig mondá vejének; Maradj itt, és én követet küldök egészséged felől atyádhoz, Tóbiáshoz.

⁹Mondá neki Tóbiás: Tudom én, hogy atyám és anyám most a napokat számlálják, és lelkök gyötrődik bennök.

¹⁰És miután Ráguel sok szóval kérte Tóbiást, és ez semmi okkal sem akarta őt hallani: odaadá neki Sárát és felét minden vagyonának a szolgákból, szolgálókból, juhokból, tevékből és tehenekből és sok pénzből; egészségben és vigan bocsátá el őt magától,

¹¹mondván: Az Úr szent angyala vigyen utatokon, és vigyen jó egészségben titeket, és találjatok mindent jól a ti szüleitek körűl; és lássák szemeim fiaitokat, minek előtte meghaljak.

¹²És a szülők fogván leányukat, megcsókolák és elbocsáták;

¹³intvén őt, hogy tisztelje ipát és napát, szeresse férjét, igazgassa a cselédséget, viselje gondját a háznak, és önmagát viselje feddhetlenűl.