¹És kezde nekik példabeszédekben szólani: Szőllőt ültete egy ember, és sövénynyel bekeríté, sajtó-gödröt ása, és tornyot építe, és bérbe adván azt a míveseknek, messze útra méne.

²És elküldé a mívesekhez annak idején szolgáját, hogy a mívesektől beszedje a szőllőtermény részét.

³De ezek megfogván őt, megverék, és üresen bocsáták el.

⁴Ismét más szolgát külde hozzájok, s ennek fejét megsebesíték, és gyalázattal illeték.

⁵És ismét mást külde, ezt is megölék; és többeket is, némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.

⁶Vala még egy igen kedves fia, végre azt küldé hozzájok, mondván: Meg fogják becsülni fiamat.

⁷Azonban a mívesek mondák egymás között: Ez az örökös, jertek, öljük meg őt, és miénk lesz az örökség.

⁸És megragadván őt, megölék, és kiveték a szőllőből.

⁹Mit fog tehát a szőllő ura cselekedni? Eljő, és elveszti a míveseket, és a szőllőt másoknak adja.

¹⁰Vagy nem olvastátok-e emez írást: A kő, melyet megvetettek az épitők, szeglet fejévé lőn.

¹¹Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.

¹²És szándékuk vala őt megfogni, de félének a seregtől; mert megértették, hogy rájok mondotta e példabeszédet. És ott hagyván őt, elmenének.

¹³És küldének hozzája némelyeket a farizeusok és heródiánusok közől, hogy megfogják őt beszédében.

¹⁴Ezek eljövén, mondák neki: Mester! tudjuk, hogy igazmondó vagy, és nem törődöl senkivel, mert nem tekinted az emberek személyét, hanem igazságban tanítod az Isten útját. Szabad-e adót adnunk a császárnak, vagy ne adjunk?

¹⁵Tudván az ő álnokságukat, mondá nekik: Mit kisértetek engem? hozzatok nekem egy tízest, hadd lássam.

¹⁶Azok tehát hozának. És mondá nekik: Kié ez a kép és a fölirás? Mondák neki: A császáré.

¹⁷Felelvén pedig Jézus, mondá nekik: Adjátok meg tehát a mi a császáré a császárnak, és a mi Istené az Istennek. És csodálkozának fölötte.

¹⁸És hozzá jövének a szadduceusok, kik azt mondják, hogy nincs föltámadás; és kérdék őt, mondván:

¹⁹Mester! Mózes nekünk megírta: Hogy ha valakinek atyjafia meghal, és felesége marad, de fiakat nem hagy, akkor atyjafia vegye el annak feleségét, és támaszszon magzatot atyjafiának.

²⁰Vala tehát hét testvér. Az első feleséget vőn, és meghala, nem hagyván magzatot.

²¹És a második vevé el azt, és meghala, és ez sem hagya magzatot. És a harmadik hasonlóképen.

²²És elvevék az szintazonképen mind a heten, és nem hagyának magzatot. Mindezek után végre meghala az asszony is.

²³Föltámadáskor tehát, midőn feltámadnak, ki felesége leszen ezek közől? mert hétnek volt felesége.

²⁴És felelvén Jézus, mondá nekik: Nemde azért tévedtek, mivel nem tudjátok az irásokat, sem az Isten erejét?

²⁵Mert mikor halottaikból föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem lesznek, mint az angyalok mennyekben.

²⁶A halottak felől pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-e Mózes könyvében, a csipkebokor fölött miképen szólott neki az Isten, mondván: „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?“

²⁷Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát igen tévedtek.

²⁸És oda járula egy az irástudók közől, ki hallotta vala őket vetekedni; és látván, hogy jól felelt amazoknak, kérdezé őt: Melyik az első minden parancsok között?

²⁹Jézus pedig felelé neki: Minden parancsok között legelső ez: Halljad Izrael! a te Urad Istened egy Isten.

³⁰És szeressed a te Uradat Istenedet teljes szivedből és teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.

³¹A második pedig hasonló ehhez: Szeressed felebarátodat, mint tennenmagadat. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.

³²És mondá neki az irástudó: Jól vagyon, Mester! igazán mondottad, hogy egy az Isten, és nincs más őkivűle.

³³És hogy őt szeretni teljes szivből és teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és felebarátot, mint önnönmagát szeretni, nagyobb minden égő és egyéb áldozatoknál.

³⁴Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt, mondá neki: Nem messze vagy az Isten országától. És már senki sem meré őt kérdeni.

³⁵Azután szólván Jézus, mondá, tanítván a templomban: Miképen mondják az irástudók, hogy Krisztus Dávid fia?

³⁶Mert Dávid önmaga mondja a Szentlélek által: Mondá az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem.

³⁷Tehát Dávid önmaga mondja őt Urának, mimódon fia hát ő? És a nagy sereg örömest hallgatá őt.

³⁸És mondá nekik az ő tanításában: Óvakodjatok az irástudóktól, kik szeretnek hosszú köntösben járni, és köszöntetni a piaczon,

³⁹és az első székeken ülni a zsinagógákban, és az első helyeken a vacsoráknál.

⁴⁰Kik megemésztik az özvegyek házait hosszú imádság színe alatt; ezek súlyosabb itélet alá esnek.

⁴¹És ülvén Jézus a pénztár ellenében, nézi vala, miképen hányogat a sereg pénzt a tárba; és sok gazdag sokat hány vala.

⁴²Oda jövén pedig egy szegény özvegy, bevete két kis fillért, mi egy negyedrész.

⁴³És egybehíván tanítványait, mondá nekik: Bizony mondom nektek, hogy e szegény özvegy többet vetett mindazoknál, kik a pénztárba vetettek.

⁴⁴Mert mindazok abból vetettek, a mivel bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből, a mije volt, bele vetette minden vagyonát.