¹És felelvén Jób, mondá:

²Bizony tudom, hogy úgy van, és hogy igaz nem lehet az ember Istenhez hasonlítva.

³Ha vetekedni akar vele, nem felelhet neki ezerre egyet.

⁴Ő bölcs szivében és hatalmas erejében; ki állott ellene, és volt békesége?

⁵Ki átviszi a hegyeket, és nem tudják azok, kiket fölforgatott haragjában.

⁶Ki a földet helyéből kimozdítja, és annak oszlopai megrendűlnek.

⁷Ki parancsol a napnak, és föl nem kel; és a csillagokat, mintegy pecsét alá berekeszti.

⁸Ki egyedűl terjeszti ki az egeket, és a tenger habjain jár.

⁹Ki a gönczölszekeret alkotja, s a kaszást és a fiastyúkot és a délnek belsőit.

¹⁰A ki nagyokat és megfoghatlanokat és csodálandókat cselekszik, melyeknek nincs száma.

¹¹Ha hozzám jő, nem látom őt; ha elmegy, nem veszem észre.

¹²Ha hirtelen megkérd, ki felel meg neki? avagy ki mondhatja: Miért cselekszel igy?

¹³Isten ő, haragjának senki sem állhat ellen, s alatta meghajolnak, a kik e világot hordozzák.

¹⁴Tehát mi vagyok én, hogy megfeleljek neki, és igéimmel szóljak vele.

¹⁵Ki, ha szintén valami igazságom volna is, nem felelek, hanem birámhoz könyörgök.

¹⁶És midőn engem, ha segítségűl hívom, meghallgat, nem hiszem, hogy meghallgatta szómat;

¹⁷mert a forgószélben eltipor engem, és megsokasítja sebeimet ok nélkül is,

¹⁸nem engedi, hogy megnyugodjék lelkem, és betölt engem keserűségekkel.

¹⁹Ha erőről van kérdés, ő legerősebb; ha az itélet igazságáról, senki sem mer érettem bizonyságot mondani.

²⁰Ha igazolni akarom magamat, szájam kárhoztat engem; ha ártatlannak mutatom magamat, vétkesnek bizonyít be engem.

²¹Ha szintén együgyű vagyok is, azt sem tudja az én lelkem, és megúnom életemet.

²²Egy a mit mondok: ő mind az ártatlant, mind az istentelent megemészti.

²³Ha ostoroz, bár ölne meg egyszerre, és ne nevetne az ártatlanok büntetésein.

²⁴A föld az istentelen kezeibe adatott, az ő bíráinak arczát befödi. Ha nem ő az, kicsoda tehát?

²⁵Az én napjaim gyorsabbak voltak a futónál; elfutottak, és jót nem láttak.

²⁶Elmúltak, mint a gyümölcshordó hajók, mint az ételre röpülő sas.

²⁷Ha mondom is: nem szólok igy többé, elváltozik orczám, és fájdalommal gyötörtetem.

²⁸Féltem minden cselekedeteimtől, tudván, hogy nem kiméled a vétkezőt.

²⁹De ha igy is istentelen vagyok, miért fáradtam hiába?

³⁰Ha ugyan hóvízzel megmosatom is, és mint igen tiszták, fénylenek is kezeim,

³¹mindazáltal mocsokba mártasz engem, és megutálnak engem az én ruháim;

³²mert nem hozzám hasonlónak felelek, sem a kit a törvényben velem egyiránt meghallgathassanak.

³³Nincs, a ki mind a kettőt megfeddhesse, és kezét tehesse mind a kettőre.

³⁴Vegye el rólam vesszejét, és az ő félelme ne rettentsen engem:

³⁵úgy szólok, és nem félek tőle; mert félvén, nem felelhetek.