¹Küzdelem az ember élete a földön; és az ő napjai, mint a béres napjai.

²Mint a szolga kivánja az árnyékot, és mint a béres várja munkájának végét:

³úgy nekem is üresek hónapjaim, és fáradságos éjeket számláltam magamnak.

⁴Ha lefekszem, azt mondom: Mikor kelek föl? és ismét az estét várom, és eltelek fájdalmakkal egész a besötétedésig.

⁵Testem rothadásba öltözött és a por szennyébe; bőröm megszáradt és összehúzódott.

⁶Az én napjaim hamarabb elmultak, mintsem a takácstól a fonal elmetszetik, és elenyésztek minden reménység nélkül.

⁷Emlékezzél meg, hogy lehellet az én életem, és szemem többé nem fog jót látni.

⁸És nem lát engem az ember szeme; a te szemeid vannak rajtam, és nem maradok meg.

⁹A mint elenyészik a felhő és elmulik, úgy a ki poklokra leszáll, nem jő fel;

¹⁰és nem tér vissza az ő házába, s nem ismeri meg őt többé lakhelye.

¹¹Azért én sem tartóztatom számat, szólok lelkem gyötrelmében, és beszélgetni fogok lelkem keserűségével.

¹²Vajjon tenger vagyok-e én, vagy tengeri szörny, hogy körülvettél engem tömlöczczel?

¹³Ha mondom: Megvigasztal engem ágyam, és megkönnyebbedem, szólván magammal fekvőhelyemen,

¹⁴álmok által ijesztesz engem, és látomások által rettentesz engem:

¹⁵úgy, hogy inkább fölfüggesztést ohajt lelkem és halált az én csontaim.

¹⁶Kétségbeestem, nem fogok immár tovább élni! engedj meg nekem; mert semmik az én napjaim.

¹⁷Mi az ember, hogy fölmagasztalod őt? avagy miért hajtod hozzája szívedet?

¹⁸Meglátogatod őt reggel, és azonnal megpróbálod.

¹⁹Meddig nem engedsz meg nekem, és nem hagyod nyálamat elnyelnem?

²⁰Vétkeztem, mit cselekedjem neked? oh emberek őrzője! miért tettél engem ellenkeződdé, úgy, hogy terhemre lettem enmagamnak?

²¹Miért nem törlöd el bűnömet, és miért nem veszed el gonoszságomat? ime most a porban elalszom; és ha reggel keressz engem, nem leszek többé.