¹Ismét szólván Eliu, ezeket mondá:

²Tűrj engem egy kevéssé, és kijelentem neked: mert van még mit Istenért szólanom.

³Előveszem tudományomat kezdettől, és megmutatom, hogy az én Teremtőm igaz.

⁴Mert bizonyára hazudság nélküliek az én beszédeim, és tökéletesnek fog neked a tudomány tetszeni.

⁵Isten a hatalmasokat el nem veti, miután ő is hatalmas;

⁶de az istenteleneket nem segíti, és a szegényeknek törvényt teszen.

⁷Nem veszi el az igazról szemeit, s mint királyokat, fejedelmi székbe ülteti mindörökké, és azok fölemeltetnek.

⁸Ha lánczokon lesznek is, és a szegénység köteleivel megköttetnek is:

⁹értésökre adja tetteiket és vétkeiket, hogy erőszakot cselekedtek,

¹⁰megnyitja fülöket is, hogy megdorgálja, és szól, hogy térjenek meg a gonoszságból.

¹¹Ha meghallgatják és megtartják: napjaikat jóban töltik el, és éveiket dicsőségben;

¹²ha pedig nem hallgatják, fegyver alá esnek, és megemésztetnek a bolondságban.

¹³A képmutatók és álnokok fölinditják az Isten haragját, mert nem kiáltanak, mikor kötözve vannak.

¹⁴Lelkök elvesz a förgetegben életök a paráznák között.

¹⁵Megszabadítja nyomorúságából a szegényt, és fülét megnyitja a háborúságban.

¹⁶Azért kiszabadít téged a szoros torokból, mely alatt nincs fenék, a térségre; és asztalod nyugalma teljes lesz kövérséggel.

¹⁷A te ügyed úgy itéltetett meg, mint az istentelené, s igy az ügygyel itéletet is veszesz.

¹⁸Azért ne vegyen rajtad erőt a harag, hogy valakit elnyomj; se az ajándékok sokasága el ne hajtson téged.

¹⁹Mondj le hatalmadról háborúság nélkül, és mindazokról, kik erejökben bíznak.

²⁰Ne vonjad az éjszakát, hogy azok helyett a népek menjenek föl.

²¹Óvd magadat, hogy igaztalanságra ne hajolj; mert ezt kezdetted követni a nyomorúság után.

²²Ime fölséges az Isten az ő erejében, és senki sincs hozzája hasonló a törvényhozók között.

²³Ki vizsgálhatja az ő utait, vagy ki mondhatja neki: Igaztalanságot cselekedtél?

²⁴Emlékezzél meg, hogy nem ismered az ő művét, melyről énekeltek a férfiak.

²⁵Minden ember látja őt, kiki messziről nézi.

²⁶Ime nagy az Isten, fölűlhaladó tudományunkat; az ő esztendei száma megmérhetetlen!

²⁷ki fölveszi az eső csöppeit, és záport önt le szakadások gyanánt,

²⁸melyek a felhőkből folynak, melyek onnanfelől mindent befödnek.

²⁹Ha ki akarja terjeszteni a felhőket, mint az ő sátorát,

³⁰és onnan felől villámokat szórni az ő világosságával, a tenger sarkait is befedi

³¹Mert ezek által itéli meg a népeket, és eledelt ad sok halandónak.

³²Kezei között elrejti a világosságot, és parancsolja neki, hogy ismét eléjőjön.

³³Hírt ad arról barátjának, hogy az öröksége, és ahhoz fölmehessen.