¹Lehelletem elfogy, napjaim megrövidülnek, és csak a sír van hátra nekem.

²Nem vétkeztem, és keserűségekben lakik szemem.

³Szabadíts meg engem, Uram! és helyeztess engem melléd, és akárki keze hadakozzék ellenem.

⁴Szívöket eltávolítottad a fegyelemtől, azért nem fognak fölmagasztaltatni.

⁵Ragadományt igért társainak, de fiainak szemei elfogyatkoznak.

⁶A népnek mintegy közmondásává tett engem, és példa vagyok előttök.

⁷Szemem a boszúságtól meghomályosodott, és tagjaim csaknem semmivé lettek.

⁸Elálmélkodnak ezen az igazak, és az ártatlan fölindúl a képmutató ellen.

⁹És az igaz megtartja útját, és a tiszta kezeknek több erőt ad.

¹⁰Azért bár térjetek vissza mindnyájan, és jőjetek elé, egy bölcset sem fogok találni köztetek.

¹¹Az én napjaim elmúltak, gondolataim szétszórvák, gyötörvén szivemet.

¹²Az éjszakát nappá változtatták, és a sötétség után ismét világosságot reménylek.

¹³Ha várakozom is, föld alatt az én házam, és a sötétségben vetettem meg ágyamat.

¹⁴A rothadásnak mondám: Atyám vagy; a férgeknek: Anyám és néném.

¹⁵Hol van tehát most az én várakozásom? és ki figyel béketűrésemre?

¹⁶Mindenem leszáll a mélységes alvilágba; véled-e, hogy legalább ott lesz nyugalmam?