¹Felelvén pedig a suhi Baldad, mondá:

²Meddig hanyakodtok szóval? értsetek meg előbb, és úgy szóljunk.

³Miért tartatunk mintegy barmoknak és tisztátlanoknak előttetek?

⁴Ki elveszted lelkedet haragodban, el fog-e hagyatni éretted a föld, és másuvá vitetnek-e helyökről a kősziklák?

⁵Az istentelen világossága nem oltatik-e el, és fénylik-e az ő tűzének lángja?

⁶A világosság elsötétűl hajlékában; és a szövétnek, mely fölötte vagyon, eloltatik.

⁷Megszorúlnak az ő erejének lépései, és megbuktatja őt tanácsa;

⁸mert hállóba eresztette lábait, és annak kötései között jár.

⁹Az ő sarka tőrbe akad, és fölgyúlad ellene a szomjúság.

¹⁰A földbe van rejtve tőre, és kelepczéje az ösvényen.

¹¹Mindenünnen félelmek rettentik őt, és bebonyolítják lábait.

¹²Éhség fogyaszsza erejét, és koplalás támadja meg oldalcsontjait;

¹³az elsőszülött halál egye meg az ő bőre szépségét, és emészsze meg karjait.

¹⁴Szakasztassék el hajlékától bizodalma, és a veszedelem, mintegy király, tapodja el őt.

¹⁵Hajlékában annak társai lakjanak, ki nincs többé; kénkő hintessék az ő lakására.

¹⁶Alúl száradjanak el gyökerei, fölűl pedig tiportassék el aratása.

¹⁷Emlékezete veszszen el a földről, és neve ne hirdettessék az utczákon.

¹⁸Kiűzi őt a világosságról sötétségre, és a világból kiviszi őt.

¹⁹Nem lesz ivadéka, sem nemzetsége népe között, és semmi maradéka az ő tartományaiban.

²⁰Az ő napján elálmélkodnak a későbbiek, és az előbbiek megrettennek.

²¹Ezek tehát a gonosz hajlékai, és ez helye annak, ki az Istent nem ismeri.