¹Felelvén pedig a naamati Szófár, mondá:

²Vajjon a ki sokat szól, ne is halljon-e? vagy a szós ember igazúl-e meg?

³Egyedűl előtted hallgassanak-e az emberek? és midőn egyebeket kigúnyoltál, senki sem fog-e letorkolni?

⁴Mert azt mondád: Tiszta az én beszédem, és tiszta vagyok szined előtt.

⁵Vajha az Isten szólana veled, és megnyitná neked ajkait,

⁶hogy megmutatná neked a bölcseség titkait, és hogy sokféle az ő törvénye, és megértenéd, hogy sokkal kevesebbet szenvedsz tőle, mint gonoszságod érdemli.

⁷Talán megfogod az Isten nyomdokait, és a tökéletességig föltalálod a Mindenhatót?

⁸Magasb ő az égnél, s mit fogsz cselekedni? mélyebb a pokolnál, s honnan ismered meg?

⁹Mértéke hosszabb a földnél, és szélesebb a tengernél.

¹⁰Ha mindeneket fölforgat, vagy egybeszorít is, ki mond ellene?

¹¹Mert ő ismeri az emberek hiúságát, és látván a gonoszságot, nem veszi-e észre?

¹²A hiú férfi kevélységében felfuvalkodik, és azt véli, hogy mint a vadszamár vemhe, szabaddá született.

¹³Te pedig megkeményítetted szivedet, és kiterjesztetted hozzája kezeidet.

¹⁴Ha a gonoszságot, mely kezedben vagyon, elveted magadtól, és hajlékodban nem marad hamisság:

¹⁵akkor fölemelheted orczádat szenny nélkül, és állhatatos leszesz, és fogsz félni.

¹⁶A nyomorúságról is elfeledkezel, és mint a vizekről, melyek elfolytak, úgy emlékezel.

¹⁷És mintegy déli fényesség támad neked este felé; és midőn magadat elenyészettnek véled, föltámadsz, mint a hajnalicsillag;

¹⁸és bizodalmad lesz, előtted lévén a reménység; és elárkoltatván, bátorságosan aluszol.

¹⁹Nyugodni fogsz, és nem lesz, a ki téged fölrettentsen; és igen sokan fognak neked könyörögni.

²⁰Az istentelenek szemei pedig elepednek, és a menekűlés elvesz tőlök, és az ő reményök a lélek utálatossága.