¹Első esztendejében Dariusnak, Asvérus fiának, a médusok ivadékából valónak, ki uralkodó lőn a kaldeusok országán,

²első esztendejében országlásának, én, Dániel, megértém a könyvekből az esztendők számát, melyről lett az Úr beszéde Jeremiás prófétához, hogy beteljék Jerusalem pusztúlásának hetven esztendeje.

³És orczámat az én Uramhoz Istenemhez fordítám, hogy könyörögjek és imádkozzam böjtöléssel, szőrzsákban és hamuban.

⁴És imádkozám az én Uramhoz Istenemhez, és vallást tevék és mondám: Kérlek, Uram! nagy és rettenetes Isten! ki megtartod a szövetséget és irgalmat azoknak, kik téged szeretnek, és parancsaidat teljesítik;

⁵vétkeztünk, gonoszságot míveltünk, istentelenűl cselekedtünk, eltávoztunk és elhajlottunk a te parancsaidtól és itéleteidtől.

⁶Nem engedelmeskedtünk szolgáidnak, a prófétáknak, kik a te nevedben szólottak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az egész föld népének.

⁷Tied, Uram, az igazság, mienk pedig az orczapirúlás, a mint ez ma vagyon Júda férfiain, Jerusalem lakóin és az egész Izraelen, a közel- és távollevőkön, mindazon földeken, melyekre kivetetted őket gonoszságaikért, melyekkel vétkeztek ellened.

⁸Rajtunk, Uram, az orczapirúlás, a mi királyainkon, fejedelmeinken és atyáinkon, kik vétkeztek.

⁹Nálad pedig, Urunknál Istenünknél, az irgalom és kegyelmezés; mert eltávoztunk tőled,

¹⁰és nem hallgattuk a mi Urunk Istenünk szavát, hogy az ő törvényében jártunk volna, melyet nekünk adott az ő szolgái, a próféták által.

¹¹Egész Izrael megszegte törvényedet, és elhajlottak, hogy ne hallják a te szódat; és ránk hullott az átok és eskü, mely írva vagyon Mózesnek, az Isten szolgájának könyvében, mert vétkeztünk ellene.

¹²És teljesítette beszédeit, melyeket ellenünk szólott és fejedelmeink ellen, kik minket itéltenek, hogy majd ránk hozza a nagy gonoszt, minő soha nem volt az egész ég alatt, a szerint, mint lőn Jerusalemben.

¹³A mint írva vagyon Mózes törvényében, mind az a gonosz ránk jött, és nem könyörögtünk a te színed előtt, Urunk Istenünk! hogy megtértünk volna gonoszságainkból, gondolóra vévén a te igazságodat.

¹⁴És az Úr is éber volt a csapásra, és ránk hozta azt; igaz a mi Urunk Istenünk minden cselekedetében, melyeket tett, mert nem hallgattuk az ő szavát.

¹⁵Most tehát, mi Urunk Istenünk! ki a te népedet kihoztad Egyiptom földéről erős kézzel, és nevet szerzettél magadnak mind e mai napig; – vétkeztünk, gonoszságot cselekedtünk,

¹⁶Uram! minden te igazságod ellen. Fordúljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodról, Jerusalemről és szent hegyedről; mert a mi bűneinkért és atyáink gonoszságaért, Jerusalem és a te néped gyalázatra vannak mindeneknél mikörűlünk.

¹⁷Hallgasd meg tehát, Istenünk, a te szolgád imádságát és könyörgéseit; és fordítsd orczádat tenmagadért a te szentélyedhez, mely elpusztúlt.

¹⁸Hajtsd hozzánk, Istenem, a te füleidet, és hallgass meg; nyisd föl szemeidet, és lásd a mi pusztúlásunkat és a várost, melyre segítségűl hivatott a te neved; mert nem igaz-voltunknál fogva öntjük színed elé könyörgéseinket, hanem a te nagy irgalmadban bízva.

¹⁹Hallgass meg, Uram! légy kegyelmes Uram! figyelmezz, és cselekedd meg; ne késsél, én Istenem, tenmagadért, mert a te neved hivatott segítségűl a városra és a te népedre.

²⁰És midőn még szólék, és imádkozám, és megvallám bűneimet és az én népem, Izrael bűneit, és könyörgésemet Istenem színe elé öntém Istenem szent hegyéért;

²¹midőn még szólék az imádságban, ime a férfiú, Gábriel, kit láttam vala előbb a látomásban, gyorsan röpűlvén, illete engem az esteli áldozat idején.

²²És megtaníta engem, és szóla nekem, mondván: Dániel! most jöttem ki, hogy megtanítsalak téged és értesítselek.

²³A te könyörgéseid kezdetén ment ki az ige; én pedig eljöttem, hogy megjelentsem neked, mert te kivánatok férfia vagy; figyelj tehát az igére, és értsd meg a látomást.

²⁴Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy megszűnjék a törvényszegés és véget érjen a bűn, eltöröltessék a gonoszság és eléhozassék az örök igazság, beteljesedjék a látomás és jövendölés és a szentek Szente fölkenessék.

²⁵Tudjad azért és jegyezd meg: Azon íge kihirdetésétől, hogy ismét fölépíttessék Jerusalem, Krisztusig, a fejedelemig, hét hét és hatvankét hét leszen; és ismét fölépíttetnek az utczák és kőfalak az idők szorongatásában.

²⁶És hatvankét hét után megöletik a Krisztus; és nem leszen az ő népe, mely őt megtagadja. És egy nép jövendő fejedelmével a várost és szentélyt széthányja; ennek vége pusztítás, s a had elmultával az elhatározott végpusztúlás.

²⁷De az egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét felén elfogy az eledel- és egyéb áldozat; és leszen a templomban a pusztaság utálatossága, s fogytig és végig megmarad a pusztúlás.