¹Círusnak, a persák királyának harmadik esztendejében, ige jelenteték Dánielnek, vezetéknéven Boldizsárnak; és igaz az ige, és nagy hatalmakról szólt; és ő megérté a beszédet; mert érteni szükség a látomást.

²Azon napokban én, Dániel, bánkódom vala három hét napjain át.

³Kivánatos kenyeret nem ettem, hús és bor nem ment számba, de kenettel sem kenettem meg, míg el nem teltek a három hét napjai.

⁴Az első hónak huszonnegyedik napján pedig a Tigris nagy folyóvize mellett valék.

⁵És fölemelém szemeimet és nézék; és ime egy férfiú gyolcs ruhákba öltözve, és ágyékai finom aranynyal valának felövezve.

⁶Teste, mint a krizolit, orczájának tekintete, mint a villám, szemei, mint égő szövétnek, karjai és alsó részei lábáig, mint az izzó ércz színe, és az ő beszédének hangja, mint nagy sokaság szózata.

⁷Én, Dániel, egyedűl láttam e látomást, a férfiak pedig, kik velem valának, nem látták; hanem nagy rémülés lepé meg őket, és rejtekbe futának.

⁸Én pedig egyedűl hagyatván, láttam e nagy látomást; de erő nem marada bennem, színem is elváltozék rajtam, elájulék és oda lett minden erőm.

⁹És hallám az ő beszédei szavát, és hallván, rémüléssel orczámra esém, és képem a földet éré.

¹⁰És ime egy kéz illete engem, és fölemele térdeimre és kezeim tenyereire.

¹¹És mondá nekem: Dániel, kivánatok férfia! értsed az igéket, melyeket én szólok neked, és állj lábadra, mivel most hozzád küldettem. És midőn e beszédet mondotta nekem, reszketve fölemelkedém.

¹²És mondá nekem: Ne félj, Dániel! mert az első naptól, melyen szívedet értésre hajtván, magadat sanyargattad a te Istened színe előtt, meghallgattattak igéid, és én a te beszédeid miatt jöttem.

¹³De a persák országának fejedelme ellenem állott huszonegy napig; és ime Mihály, egyike az első fejedelmeknek, segítségemre jöve; s én ott maradék a persák királya mellett.

¹⁴Jöttem pedig, hogy megtanítsalak téged azokra, mik a te népedre jövendők az utolsó napokban; mert még a látomás sok napra szól.

¹⁵És midőn hozzám ilyen igékkel szólott, lehajtám orczámat a földre, és hallgaték.

¹⁶És íme egy, az ember fiához hasonló, illeté ajkaimat, és fölnyitván számat, szólék, és mondám annak, ki előttem álla: Uram! a te látomásodban megszakadoztak inaim, és semmi erő sem maradt bennem.

¹⁷És miképen szólhatna Uram szolgája az én Urammal, mikor semmi erő sem maradt bennem, sőt lélekzetem is elakad?

¹⁸Ekkor ismét illete engem amaz, emberhez hasonló, és megerősíte engem,

¹⁹és mondá: Ne félj, kivánatok férfia! békeség neked; erősödjél meg, és légy bátor. És mikor szólt velem, megerősödém és mondám: Szólj, én Uram! mert megerősítettél engem.

²⁰És mondá: Vajjon tudod-e, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a persák fejedelme ellen; mikor eljöttem, a görögök fejedelme jelent meg, oda jövén.

²¹Azonban (előbb) kijelentem neked, a mi följegyezve van az igazság írásában; és mindezekben nincs más segítőm, hanem csak Mihály, a ti fejedelmetek.