¹Én, Nabukodonozor, nyugodtan élvén házamban, és virágozva palotámban,

²álmot láték, mely megrettente engem; ágyamban gondolataim és látomásaim megháborítának engem.

³És parancsot adék, hogy színem elé hozassanak Babilon minden bölcsei, és hogy az álom jelentését fejtsék meg nekem.

⁴Akkor bejövének a jósok, varázslók, kaldeusok és bűbájosok, és az álmot elbeszélém előttök, de jelentését nem fejték meg nekem;

⁵mígnem társok, Dániel, bejött színem elé, kinek neve Boldizsár, az én istenem neve szerint, kiben a szent istenek lelke vagyon; és az álmot előtte elbeszélém:

⁶Boldizsár, jósok fejedelme! mivel tudom, hogy a szent istenek lelke vagyon benned, és semmi titok sem fejthetlen előtted, az én álomlátásaimat, és azok jelentését beszéld el.

⁷Az én látomásom ágyamon ez vala: Nézék, és ime egy fa a föld közepett, fölötte nagy magasságú,

⁸nagy és erős fa, melynek magassága az eget érő, és az egész föld határáig látható vala.

⁹Levelei igen szépek és gyümölcse igen sok vala, s élelme rajta mindennek; alatta lakának a barmok és vadak, és ágain fészkelének az égi madarak; és minden test arról evék.

¹⁰Látomásom vala ágyamon, és ime egy őr és szent szálla mennyből alá.

¹¹Ki erősen kiáltván, így szóla: Vágjátok ki a fát, és vagdaljátok el ágait, rázzátok le leveleit, és hányjátok szét gyümölcseit; távozzanak el a vadak, melyek alatta vannak, és a madarak az ő ágairól.

¹²Mindazáltal gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és kötöztessék meg vas- és rézlánczczal odakinn a füvön, égi harmattal öntöztessék, és a vadakkal legyen része a föld füvében.

¹³Az ő emberi szive változzék el, és baromi sziv adassék neki, és hét idő teljék el fölötte.

¹⁴Ez az őrök határozott végzése, ez a szentek beszéde és kivánata; míg megismerik az élők, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országában, és a kinek akarja, annak adja azt, és a legcsekélyebb embert is rendelheti arra.

¹⁵Ez álmot láttam én, Nabukodonozor király; te azért, Boldizsár, beszéld el gyorsan jelentését, mert országomnak minden bölcsei nem mondhatták meg jelentését: te pedig megteheted, mert a szent istenek lelke vagyon benned.

¹⁶Ekkor Dániel, kinek Boldizsár vala neve, kezde önmagában hallgatva gondolkodni közel egy óráig, és gondolatai megháboríták őt. De a király folytatva mondá: Boldizsár! az álom és annak jelentése ne háborítsanak meg téged. Felele Boldizsár és mondá: Uram! az álom szálljon azokra, kik téged gyülölnek, és annak jelentése a te ellenségeidre.

¹⁷A mely magas és erős fát láttál, melynek magassága az eget éré, s mely ellátszik az egész földre;

¹⁸melynek ágai igen szépek, és gyümölcse fölötte sok, és mindenek élelme azon, alatta lakván a mezei vadak, és ágain fészkelvén az égi madarak:

¹⁹te vagy az, király! ki fölmagasztaltattál és megerősödtél, a te nagyságod növekedett és az égig ér, és hatalmad az egész föld határaig.

²⁰Hogy pedig látta a király az őrt és szentet leszállani az égből, ki ezt mondá: Vágjátok ki a fát és hányjátok el azt, mindazáltal gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és kötöztessék meg vassal és rézzel a füvön odakinn, és égi harmattal öntöztessék, és a vadakkal legyen az ő tápláléka, mígnem a hét idő eltelik fölötte:

²¹ez a Fölséges végzésének jelentése, mely kimondatott az én uramra, a királyra.

²²Kivetnek téged az emberek közől, s a barmokkal és vadakkal leszen lakásod; szénát eszel majd, mint az ökör, és égi harmat fog öntözni, és hét idő telik el fölötted, mígnem megérted, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és a kinek akarja, annak adja azt.

²³Mivel pedig megparancsolta, hogy hagyják meg gyökerei törzsökét, tudniillik a fáét: azért országod megmarad neked, miután elismered, hogy mennyből vagyon a hatalom.

²⁴Azért, oh király! tessék neked az én tanácsom, és bűneidet váltsd meg alamizsnákkal, és gonoszságaidat a szegényekhez való irgalmassággal; talán elengedi vétkeidet.

²⁵S mindezek rájövének Nabukodonozor királyra.

²⁶Tizenkét hónap elteltével, a babiloni palotában sétála,

²⁷és szólván a király, mondá: Nemde ez a nagy Babilon, melyet én építettem ország házának az én erősségem hatalmával és dicsőségem tisztességére?

²⁸És midőn még a király szájában volt a beszéd, szózat rohana le az égből: Neked mondatik, Nabukodonozor király! országlásod elvétetik tőled,

²⁹és az emberek közől kivetnek téged, s a barmokkal és vadakkal leszen lakásod; szénát eszel majd, mint az ökör, és hét idő telik el fölötted, mígnem megtudod, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és a kinek akarja, annak adja azt.

³⁰Azon órában beteljesedék a beszéd Nabukodonozoron, és kivetteték az emberek közől, és szénát evék, mint az ökör, és égi harmat öntözé testét, mígnem szőre megnöve, mint a sastollak, és körmei, mint a madarakéi.

³¹Az napok után pedig, én, Nabukodonozor, fölemelém az égre szemeimet, és értelmem visszaadaték nekem; és áldám a Fölségest, és az örökkön élőt dicsérém és dicsőitém; mert az ő hatalma örökkévaló hatalom, és országa nemzedékről nemzedékre tart.

³²És a föld minden lakója ő hozzá képest semmiség; mert akaratja szerint cselekszik ő mind az ég erőseivel, mind a föld lakóival, és nincs ki ellenálljon kezének, és mondja neki: Miért cselekedted?

³³Ugyanazon időben értelmem visszatérvén hozzám, országom dicsőségébe és fényébe is visszajutottam; és visszanyertem tekintetemet, az én főembereim és biráim megkerestek engem, és országomba visszahelyeztettem; s még nagyobb dicsőségre emeltettem.

³⁴Azért most, én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőitem a mennynek királyát: mert minden cselekedetei tökéletesek és az ő utai igazságosak, és a kevélységben járókat meg tudja alázni.