¹Lőn tehát hosszú hadakozás Saul és Dávid háza között; Dávid gyarapodván és mindegyre erősödvén, Saul háza pedig naponkint fogyván.

²És Dávidnak fiai születének Hebronban, és elsőszülötte Amnon vala, a jezraheli Akinoámtól,

³és utána Keleab, a karméli Nábál feleségétől, Abigailtól; a harmadik pedig Absalom, a gesszuri király, Tolmai leányának, Maakának fia,

⁴a negyedik pedig Adoniás, Haggit fia; és az ötödik Szafatia, Abital fia;

⁵és a hatodik Jetraam, Dávid feleségétől, Eglától. Ezek születtek Dávidnak Hebronban.

⁶Mivel tehát háború vala Saul és Dávid háza között Ner fia, Abner igazgatja vala Saul házát.

⁷Volt pedig Saulnak egy Reszfa nevű ágyasa, Ája leánya. És Iszbozet mondá Abnernek:

⁸Miért mentél be atyám ágyasához? Ki igen megharagudván Iszbozet beszédeért, mondá: Hát ebfő vagyok-e én ma Júda ellen, ki irgalmasságot tettem atyád, Saul házával és atyjafiaival és felebarátaival, és nem adtalak Dávid kezébe: hogy te rajtam kereskedel, s ma egy asszonyért feddesz?

⁹Ezeket cselekedje Isten Abnernek és ezeket mívelje neki, ha a mint megesküdött az Úr Dávidnak, úgy nem cselekszem vele,

¹⁰hogy elvétessék az ország Saul házától, és fölemeltessék Dávid királyi széke Izraelen és Júdán, Dántól Berszabeéig.

¹¹És semmit sem felelhete neki, mert fél vala tőle.

¹²Abner tehát követeket külde Dávidhoz maga helyett, mondván: Kié a föld? és hogy mondják: Köss barátságot velem, és kezem veled lesz, és hozzád viszem egész Izraelt.

¹³S amaz mondá: Igen jól van, én barátságot kötök veled; de egy dolgot kérek tőled, mondván: Ne lássad arczomat, mig el nem hozod Saul leányát, Míkolt; és úgy jőj és láss engem.

¹⁴Követeket külde pedig Dávid Saul fiához, Iszbozethez is, mondván: Add vissza feleségemet, Míkolt, kit magamnak eljegyeztem száz filiszteus szemérmi előbőrén.

¹⁵Iszbozet tehát elkülde, és elvevé őt férjétől, Faltieltől, Láisz fiától.

¹⁶És férje sírva követé őt Bahurimig; és mondá neki Abner: Eredj és térj vissza. Ki visszatére.

¹⁷Izrael véneivel is szóla Abner, mondván: Mind tegnap, mind tegnapelőtt kivántátok Dávidot, hogy országoljon fölöttetek;

¹⁸most tehát cselekedjétek meg, mert az Úr szólott Dávidnak, mondván: Az én szolgám, Dávid keze által szabadítom meg népemet, Izraelt, a filiszteusok és minden ellenségei kezéből.

¹⁹Szóla pedig Abner Benjaminnak is. És elméne, hogy megmondja Dávidnak Hebronban mind, a mik tetszettek vala Izrael és egész Benjamin előtt.

²⁰És Dávidhoz jöve Hebronba húsz férfiúval. És Dávid lakomát szerze Abnernek és férfiainak, kik vele jöttek vala.

²¹És Abner mondá Dávidnak: Fölkelek, hogy hozzád gyüjtsem, uramhoz királyomhoz egész Izraelt, és szövetséget kössek veled, és uralkodjál mindeneken, a mint lelked kivánja. Mikor azért Dávid elkisérte Abnert, és emez elment békével,

²²azonnal megjöttek Dávid szolgái és Joáb, igen nagy zsákmánynyal, megvervén a rablókat; Abner pedig nem vala Dáviddal Hebronban, mert már elbocsátotta őt és elment vala békével.

²³És Joáb s az egész vele lévő sereg azután érkezének; hírt adának tehát Joábnak, mondván: Eljött volt Ner fia, Abner a királyhoz, s ez elbocsátotta őt és elment békével.

²⁴És Joáb a királyhoz méne, és mondá: Mit míveltél? Ime Abner hozzád jött; miért bocsátottad el őt, hogy elment és távozott?

²⁵Nem tudod-e, hogy Ner fia, Abner azért jött vala hozzád, hogy megcsaljon téged, és tudhassa kimeneteledet és bejöveteledet, és tudjon mindent, mit mívelsz?

²⁶Joáb tehát kimenvén Dávidtól, követeket külde Abner után, és visszahozá őt Szíra kútjától Dávid híre nélkül.

²⁷És mikor visszajött Abner Hebronba, félrevivé őt Joáb a kapuközbe álnoksággal, mintha szólani akarna vele; és átveré ott ágyékát és meghala, öcscse, Ázael vérének boszúállásaért.

²⁸Mely dolgot hallván Dávid, hogy már megtörtént, mondá: Tiszta vagyok én és királyságom az Úrnál örökké Ner fia, Abner vérétől,

²⁹és Joáb fejére szálljon az, és atyjának egész házára; és ne fogyjon el Joáb házából a magfolyást szenvedő, a poklos és orsót tartó, a kard által vesző és kenyérben szűkölködő.

³⁰Joáb és öcscse, Abizai, azért ölék meg Abnert, mivel ez megölte öcscsüket, Ázaelt, Gábaonban a harczon.

³¹Mondá pedig Dávid Joábnak és mind a vele lévő népnek: Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákokba, és sírjatok Abner holtteste előtt. Dávid király pedig követé a koporsót.

³²És mikor eltemették Abnert Hebronban, Dávid király fölemelé szavát, és keserge Abner sírjánál, és keserge az egész nép is.

³³És keseregvén a király és siratván Abnert, mondá: Nem úgy halt meg Abner, mint a gyávák szoktak meghalni.

³⁴Kezeid nem voltak kötve, és lábaid nem voltak bilincscsel terhelve; hanem úgy estél el, mint elesni szoktak a gonoszság fiai által. És még inkább siratá őt az egész nép.

³⁵És mikor enni jött az egész sokaság Dáviddal, még fényes nappal megesküvék Dávid, mondván: Ezeket cselekedje nekem az Isten, és ezeket mívelje, ha napnyugat előtt kenyeret vagy valami mást ízlelek.

³⁶És hallá az egész nép, és tetszék neki mindaz, mit a király cselekvék az egész nép színe előtt.

³⁷És megismeré az egész község és egész Izrael az napon, hogy nem a királytól volt az, hogy megöleték Ner fia, Abner.

³⁸És mondá a király szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy fejedelem, és pedig a legnagyobbik esett ma el Izraelben?

³⁹Én pedig még gyenge s csak most fölkent király vagyok; e férfiak pedig, Szárvia fiai erősek nekem. Az Úr fizessen meg a gonosztevőnek gonoszsága szerint.