¹És Dávid szemlét tartván a népen, ezredeseket és századosokat rendele föléje.

²És a nép harmadrészét adá Joáb keze alá, és harmadrészét Szárvia fiának, Abizainak, Joáb öcscsének keze alá, és harmadrészét Étai keze alá, ki Getből vala; és a király mondá a népnek: Kimegyek én is veletek.

³És felelé a nép: Ne jőj ki; mert ha elfutunk sem igen gondolnak velünk, s ha fele rész elesik közőlünk sem sokat törődnek azzal: mert egyedűl te tízezerért számíthatol; jobb tehát, hogy nekünk a városban oltalmúl légy.

⁴És mondá nekik a király: A mi előttetek jónak látszik, azt cselekszem. A király tehát megálla a kapunál; és kimégyen vala a nép seregekben, százankint és ezrenkint.

⁵És parancsola a király Joábnak és Abizainak és Étainak, mondván: Tartsátok meg nekem a gyermeket, Absalomot. És az egész nép hallja vala, hogy a király parancsolt minden fejedelemnek Absalom felől.

⁶A nép tehát kiméne a mezőre Izrael ellen, és harcz lőn Efraim erdejében.

⁷És megvereték ott Izrael népe Dávid seregétől, és nagy csapás lőn azon nap húszezerig.

⁸Ott pedig a viadal elszéledett vala az egész föld színén; és sokkal többen valának, kiket az erdő megemésztett a népből, mint azok, kiket fegyver emésztett vala meg az napon.

⁹Történék pedig, hogy Absalom találkozék Dávid szolgáival, öszvéren ülvén; és mikor az öszvér egy sürű és nagy cserfa alá ment, a cserfára akada feje; és ő az ég és föld között függvén, az öszvér, melyen ült vala, elméne alóla.

¹⁰Látá pedig ezt valaki, és hírűl vivé Joábnak, mondván: Láttam Absalomot a cserfán függeni.

¹¹És mondá Joáb a férfiúnak, ki hírt adott vala neki: Ha láttad, miért nem szegezted őt a földhöz, és én neked tíz ezüst siklust adtam volna, és egy vitézi övet?

¹²S amaz mondá Joábnak: Ha ezer ezüst siklust adnál is kezembe, mégsem tenném kezemet a király fiára; hallomásunkra parancsolt neked a király és Abizainak és Étainak, mondván: Őrizzétek meg nekem a gyermeket, Absalomot.

¹³De ha azt lelkem ellen mertem volna is cselekedni, a király előtt nem maradhatott volna titokban, és te nem állanál-e ellenem?

¹⁴És mondá Joáb: Nem úgy, a mint te akarod, hanem rárohanok előtted. Vőn azért három dárdát kezébe, és azokat Absalom szivébe döfé; és mikor még mozgott, a cserfán függvén,

¹⁵odafuta Joáb tíz fegyverhordozó ifja, és átvervén, megölék őt.

¹⁶ekkor Joáb megfúvá a harsonát, és visszatartóztatá a népet, hogy ne űzze a futó Izraelt, kimélni akarván a sokaságot.

¹⁷És levevék Absalomot, és az erdőben egy nagy verembe veték őt, és igen nagy rakás követ hordának rája; egész Izrael pedig sátoraiba szalada.

¹⁸Absalom pedig emelt vala magának, még midőn élt, egy emlékkövet, mely a király völgyében vagyon; mert mondotta vala: Nincs fiam, tehát ez legyen nevemnek emléke. És hívá a jeloszlopot maga nevéről, és Absalom kezének neveztetik az mai napiglan.

¹⁹Szádok fia, Akimaas pedig mondá: Elfutok, és hírűl viszem a királynak, hogy itéletet tőn neki az Úr ellenségei kezéből.

²⁰Mondá neki Joáb: Ne légy hírmondó e napon, hanem más nap vidd hírűl; ma nem akarom, hogy hírt mondj, mert meghalt a király fia.

²¹És mondá Joáb Kúzinak: Eredj, és vidd hírűl a királynak, a miket láttál. Mélyen meghajola Kúzi Joáb előtt és futa.

²²Szádok fia, Akimaas pedig ismét mondá Joábnak: Mit árt, ha én is elfutok Kúzi után? És mondá neki Joáb: Miért futnál, fiam; nem leszesz jó hírmondó.

²³amaz felelé: De mi az, ha én is futok? És mondá neki: Fuss. akimaas tehát elfutván a rövidebb úton, meghaladá Kúzit.

²⁴Dávid pedig a két kapu között ül vala; az őr pedig, ki a kapu tetején vala a kőfalon, fölemelvén szemeit, látá az egyedűl futó embert.

²⁵És fölkiáltván, megjelenté a királynak; és mondá a király: Ha egyedűl van, jó hír van szájában. Amaz pedig sietvén és közelebb jövén,

²⁶az őr láta más embert futni, és kiáltván a kapu fölött, mondá: Látok még más, egyedűl futó embert. És mondá a király: ez is jó hírmondó.

²⁷Az őr pedig: A mint, úgymond, az elsőnek futását látom, mint Szádok fiának, Akimaásnak futása. És mondá a király: Jó ember az, és jó hírrel jő.

²⁸Kiáltván pedig Akimaas, mondá a királynak: Üdvözlégy király! És meghajolván a király előtt földig borúlva, mondá: Áldott legyen a te Urad Istened, ki megrekesztette azon embereket, kik fölemelték volt kezeiket az én uram királyom ellen.

²⁹És mondá a király: Békével van-e a gyermek Absalom? És mondá Akimaas: Nagy tolongást láttam, oh király! midőn szolgád, Joáb elkülde engem, szolgádat; egyebet nem tudok.

³⁰Mondá neki a király: Menj át és állj itt. És mikor átment és megállott,

³¹megjelene Kúzi, és eléjövén, mondá: Jó hírt hozok, uram királyom! mert itéletet tőn ma éretted az Úr mindazok kezéből, kik föllázadtak ellened.

³²Mondá pedig a király Kúzinak: Békével van-e a gyermek Absalom? Kinek felelvén Kúzi: Legyenek, úgymond, mint e gyermek, uram királyom ellenségei, és mind azok, kik föltámadnak ellene gonosz végre.

¹Megszomorodván ezen a király, fölméne a kapufölötti terembe, és síra. És így szól vala, mendegélvén: Én fiam, Absalom! Absalom, én fiam! Ki adja nekem, hogy meghaljak éretted, Absalom, én fiam! én fiam, Absalom!