¹És mikor Dávid kevéssé túlhaladt a hegy tetején, eléje jöve Mifibozet szolgája, Szíba, két szamárral, melyek terhelve valának kétszáz kenyérrel, és száz kötés aszúszőlővel, és száz csomó száraz fügével, és egy tömlő borral.

²És mondá a király Szíbának: Mire valók ezek? és felelé Szíba: A szamarak a király cselédeinek, hogy rájok üljenek; a kenyerek a fügék szolgáidnak eledelűl; a bor pedig, hogy igyék, ki ellankad a pusztában.

³És mondá a király: Hol vagyon urad fia? És Szíba felelé a királynak: Jerusalemben maradt, mondván: Ma adja vissza nekem Izrael háza atyám országát.

⁴És mondá a király Szíbának: Tied legyen mind, a mi Mifibozeté volt. És mondá Szíba: Kérlek, hadd találjak kedvet előtted, uram királyom!

⁵Elérkezék pedig Dávid király Bahurimig, és ime onnan egy Szemei nevű férfiú jő vala ki, Saul rokonságának házából, Géra fia, és kijövén, járdogál és átkozódik vala;

⁶és kövekkel hajigálja vala Dávidot, és Dávid királynak minden szolgáját; az egész nép pedig és a hadakozók mindnyájan a királynak jobb és baloldalán mennek vala.

⁷Igy szól vala pedig Szemei, mikor a királyt átkozá: Ered ki, eredj ki, vérszopó férfiú, és Bélial embere!

⁸Megtorlotta rajtad az Úr Saul háza minden vérét, mert elfoglaltad az országot helyete, és az Úr fiadnak, Absalomnak kezébe adta az országot; és íme szorongatnak téged gonoszságaid, mert vérszopó férfiú vagy.

⁹Mondá pedig Szárvia fia, Abizai, a királynak: Miért átkozza e holt eb az én uramat királyomat? Elmegyek, és elütöm fejét.

¹⁰És mondá a király: Mi közöm veletek, Szárvia fiai? hagyjatok békét neki, hadd átkozzon, mert az Úr parancsolta neki, hogy Dávidot átkozza; és ki az, ki mondani merje: Miért cselekedett így?

¹¹És mondá a király Abizainak és minden szolgáinak: Ime fiam, ki ágyékomból jött, életemet keresi; mennyivel inkább most Jémini fia? Hagyjatok békét neki, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint.

¹²talán megtekinti az Úr nyomorúságomat, és jót ad nekem az Úr e mai átokért.

¹³Mégyen vala tehát Dávid és társai az úton vele. Szemei pedig a hegy tetején oldalvást mégyen vala átellenében, átkozván, és köveket hajigálván, és földet hányván feléje.

¹⁴A király tehát és vele az egész nép fáradtan oda jutván, ott megnyugvának.

¹⁵Absalom pedig és egész népe bemenének Jerusalembe, és Akitofel is vele.

¹⁶Mikor pedig az araki Kúzai, Dávid barátja, Absalomhoz jutott, szóla neki: Üdvözlégy király! üdvözlégy király!

¹⁷Kinek Absalom: Ez-e, úgymond, barátodhoz való hálád? miért nem mentél el barátoddal?

¹⁸És Kúzai felelé Absalomnak: Semmiképen nem; mert azé leszek, kit az Úr választott, és mind e nép és egész Izrael, és azzal maradok.

¹⁹De hogy ezt is mondjam: Kinek fogok én szolgálni? nem a király fiának-e? a mint atyádnak engedelmeskedtem, úgy engedelmeskedem neked is.

²⁰Mondá pedig Absalom Akitofelnek: Tartsatok tanácsot, mit kelljen cselekednünk?

²¹És Akitofel mondá Absalomnak: Menj be atyád ágyasaihoz, kiket a ház őrzésére hagyott, hogy mikor meghallja egész Izrael, hogy atyádat megundokítottad, kezeik erősödjenek meg veled.

²²Sátort vonának tehát Absalomnak a folyosón, és beméne atyjának ágyasaihoz egész Izrael előtt.

²³Akitofel tanácsa pedig, melyet ama napokban ad vala, mintha valaki Istentől kérdett volna tanácsot; olyan vala Akitofel minden tanácsa, mind mikor Dáviddal, mind mikor Absalommal vala.