¹De ezek után Absalom szekereket és lovagokat szerze magának, és ötven férfiút, kik előtte járjanak.

²És reggel fölkelvén Absalom, a kapu bemeneténél áll vala, és minden férfiút, kinek dolga volt, hogy a király itéletére menjen, magához híván Absalom, mondja vala: Melyik városból vagy? Ki felelvén mondja vala: Izrael egyik nemzetségéből vagyok én, szolgád;

³és felel vala neki Absalom: Beszédeid jónak és igazaknak látszanak nekem; de nincs rendelve a királytól, ki téged meghallgasson. És mondja vala Absalom:

⁴Ki rendel engem bíróvá a földön, hogy hozzám jőjenek mind, a kiknek ügyök van, és igazán itéljek?

⁵De mikor az ember hozzá járúlt is, hogy köszöntse őt, kinyujtván kezét, és megfogván, megcsókolja vala őt.

⁶És ezt cselekszi vala egész Izraellel, mikor itéletre jött, hogy meghallgattassék a királytól, és hódítgatja vala az izraeli férfiak szivét.

⁷Negyven esztendő múlva pedig mondá Absalom Dávid királynak: Elmegyek, és beteljesítem fogadásaimat, melyeket az Úrnak fogadtam Hebronban;

⁸mert fogadást fogadott szolgád, mikor szíriai Gesszurban volt, mondván: Ha az Úr engem visszavisz Jerusalembe, áldozni fogok az Úrnak.

⁹És mondá neki Dávid király: Menj békével. És fölkele, és Hebronba méne.

¹⁰Kémeket külde pedig Absalom Izrael minden nemzetségeihez, mondván: Mihelyt halljátok a harsona-szót, mondjátok: Absalom lett király Hebronban.

¹¹Absalommal pedig kétszáz, Jerusalemből hívott férfiú méne, együgyű szivvel menvén, a dolgokról teljességgel nem tudván.

¹²És Absalom elhivatá a giloi Akitofelt, Dávid tanácsosát, városából Gilóból És mikor áldozatokat tett, hatalmas párt keletkezék, és a nép gyülekezvén, növekedik vala Absalom körűl.

¹³Követ jöve azért Dávidhoz, mondván: Egész Izrael Absalomot követi teljes szivvel.

¹⁴És Dávid mondá szolgáinak, kik vele valának Jerusalemben: Keljetek föl, fussunk, mert el nem szaladhatunk Absalom elől; siessetek kimenni, netalán eljövén, itt lepjen bennünket, és romlást hozzon ránk, és kardra hányja a várost.

¹⁵És mondák a királynak szolgái: Mindazt, mit urunk királyunk parancsol, örömest megteszszük, szolgáid.

¹⁶Kiméne tehát a király és egész Izrael gyalog; és a király tíz ágyasasszonyt hagya a ház őrzésére.

¹⁷És kimenvén a király és egész Izrael gyalog, megálla távol a háztól.

¹⁸És minden szolgái mellette mennek vala, és a Cereti és Feleti seregei, és a geteusok, mind erős hadakozó hatszáz férfiú, kik gyalog követték vala őt Getből, a király előtt mennek vala.

¹⁹Mondá pedig a király a geti Étainak: Miért jösz velünk? Térj vissza és maradj a királylyal, mert jövevény vagy, és kiköltöztél helyedről.

²⁰Tegnap jöttél, és ma kénytelen vagy-e velünk kijőni? én úgy is elmegyek, a hova menendő vagyok; fordúlj meg és vidd vissza magaddal atyádfiait, és az Úr irgalmasságot tesz veled és igazságot, mert megmutattad szivességedet és hűségedet.

²¹És Étai felelé a királynak, mondván: Él az Úr, és él az én uram királyom! hogy akármely helyen leszesz, uram királyom, akár halva akár élve, ott lesz a te szolgád.

²²És Dávid mondá Étainak: Tehát jer, és menj által. És átméne a geti Étai, és mind a férfiak, kik vele valának, és a többi sokaság.

²³És mindnyájan sírnak vala nagy szóval; és az egész nép átmenvén, a király is átmegyen vala Cedron patakán, és az egész nép azon út felé tart vala, mely a pusztára visz.

²⁴Elméne pedig Szádok pap is, és vele mindnyájan a leviták, elvivén az Isten szövetség-szekrényét, és letevék az Isten szekrényét; és Abiatar fölméne, míg egybegyűlt az egész nép, mely kiment vala a városból.

²⁵És a király mondá Szádoknak: Vidd vissza az Isten szekrényét a városba; ha kegyelmet találok az Úr szemei előtt, vissza fog vinni engem, és megmutatja nekem azt és hajlékát;

²⁶ha pedig azt mondja nekem: Nem tetszel; jelen vagyok, cselekedje, a mi jó előtte.

²⁷És mondá a király Szádok papnak: Oh látó! térj vissza a városba békeséggel, és fiad, Akimaas, és Abiatar fia, Jonatás, a ti két fiatok legyen veletek.

²⁸Ime én elrejtezem a puszta mezőségében, míg jelentő hír jő tőletek hozzám.

²⁹Szádok és Abiatar tehát visszavivék az Isten szekrényét Jerusalembe, és ott maradának.

³⁰Dávid pedig fölméne az olajfák hegyére, mendegélvén és sírván, mezitláb járván és beborított fővel; de a vele lévő nép is, mind beborított fővel sírva megyen vala fel.

³¹Hírűl vivék pedig Dávidnak, hogy Akitófel is a pártütésben van Absalommal, és mondá Dávid: Kérlek, Uram, bolondítsd meg Akitófel tanácsát.

³²És mikor Dávid fölméne a hegy tetejére, melyen imádandó vala az Urat, ime az araki Kúzai jöve eléje, ruhája megszaggatva, feje földdel behintve.

³³És mondá neki Dávid: Ha velem jösz, terhemre leszesz;

³⁴ha pedig a városba visszatérsz, és mondod Absalomnak: Szolgád vagyok, király! a mint szolgája voltam atyádnak, úgy leszek szolgád: – elbontod Akitofel tanácsát.

³⁵Veled lesznek pedig Szádok és Abiatar papok, és minden igét, melyet a király házából hallasz, jelents meg Szádok és Abiatar papoknak.

³⁶Velök van pedig két fiok, Szádok fia, Akimaas, és Abiatar fia, Jonatás; és izenjetek meg nekem általok minden igét, melyet hallotok.

³⁷Kúzai, Dávid barátja tehát a városba érkezvén, Absalom is beméne Jerusalembe.