¹Lőn pedig ezek után, hogy Dávid fiának, Absalomnak, Támár nevű, igen szép húgát megszereté Dávid fia, Amnon,

²és oly nagy gyötrelemben vala érte, hogy szerelme miatt megbetegedett; mert mivel szűz vala, nehéznek látszik vala neki valamit illetlenűl cselekedni vele.

³Amnonnak pedig egy Jonadáb nevű barátja vala, Szemmaának, Dávid bátyjának fia, igen okos férfiú.

⁴Ez mondá neki: Miért soványodol így meg napról napra, király fia! miért nem jelented ki nekem? És mondá neki Amnon: Támárt, testvérem, Absalom húgát szeretem.

⁵Felelé neki Jonadáb: Feküdjél ágyadra, és színlelj betegséget, és mikor atyád eljő meglátogatni téged, mondd neki: Jőjön ide, kérlek, húgom, Támár, adjon ételt nekem, és csináljon étket, hadd egyem kezéből.

⁶Lefeküvék tehát Amnon, és színleg betegeskedni kezde; és mikor eljött a király őt látogatni, mondá Amnon a királynak: Jőjön el, kérlek, húgom, Támár hadd csináljon szemeim előtt kétféle levet, és egyem kezéből.

⁷Dávid tehát elkülde Támár házához, mondván: Menj bátyád, Amnon házába, és csinálj étket neki.

⁸És Támár elméne bátyja, Amnon házába; ez pedig fekszik vala; amaz lisztet vévén, fölkeveré és meghígítván szemei előtt, levest főze.

⁹És vivén, a mit főzött vala, kitölté, és eléje tevé, de nem akara enni; és mondá Amnon: Üzzetek ki tőlem mindenkit. És mikor kiűztek mindenkit,

¹⁰mondá Amnon Támárnak: Hozd be az étket a kamarába, hadd egyem kezedből. Vevé tehát Támár a levet, melyet csinált, vala, és bevivé bátyjának, Amnonnak a kamarába.

¹¹És mikor eléje vitte az étket, amaz megragadá őt, és mondá: Jer, hálj velem, húgom!

¹²Ki felelé neki: Ne, bátyám, ne tégy erőszakot rajtam, mert ez nem szabad Izraelben; ne tedd e bolondságot.

¹³Mert nem fogom elviselhetni gyalázatomat, és te olyan leszesz Izraelben, mint egy az esztelenek közől; hanem inkább szólj a királynak, és meg nem tagad engem tőled.

¹⁴De nem akara engedni könyörgéseinek, hanem erősebb lévén, lenyomá őt, és vele hála.

¹⁵És meggyűlölé őt Amnon igen nagy gyülölséggel, úgy hogy nagyobb volt a gyülölség, melylyel gyülöli vala őt, a szeretetnél, melylyel azelőtt szerette volt. És mondá neki Amnon: Kelj föl és eredj.

¹⁶Ki felelé neki: Nagyobb gonoszság ez, melyet most rajtam cselekszel, kiűzvén engem, mint a mit azelőtt cselekedtél. De nem akará őt hallani,

¹⁷hanem szólítván a cselédet, ki szolgál vala neki, mondá: Űzd ki ezt előlem, és tedd be utána az ajtót.

¹⁸Ki bokáig érő köntösbe vala öltözve; mert olyan ruhákat viselnek vala a király szűz leányai. Kiűzé tehát őt cselédje, és betevé utána az ajtót.

¹⁹Ki hamut hintvén fejére, megszaggatván bokáig érő köntösét, és kezeit fejére tévén, elméne jajgatva.

²⁰Mondá pedig neki bátyja, Absalom: Vajjon bátyád, Amnon hált-e veled? De most húgom, hallgass, ő bátyád; és ne gyötrődjék szived e dologért. Támár tehát epedve bátyjának, Absalomnak házában marada.

²¹Mikor pedig meghallotta Dávid király e dolgot, igen elszomorodék; de nem akará fiának, Amnonnak lelkét megszomorítani, mert szereti vala őt, hogy ím elsőszülöttje vala.

²²Nem szóla pedig Absalom Amnonnak sem roszat, sem jót; mert Absalom gyűlölte vala Amnont, azért, hogy megszeplősítette húgát, Támárt.

²³Lőn pedig két esztendő múlva, hogy Absalomnak juhai nyiretének Baalhászorban, mely Efraim mellett vagyon; és Absalom elhívá mind a király fiait,

²⁴és méne a királyhoz, és mondá neki: Ime nyiretnek szolgád juhai, kérlek, jőjön el a király szolgáival együtt szolgájához.

²⁵És a király mondá Absalomnak: Ne, fiam, ne kivánd, hogy mindnyájan elmenjünk, és téged terheljünk. És mikor késztette őt, és nem akart elmenni, megáldá őt.

²⁶És mondá Absalom: Ha nem akarsz eljőni, kérlek, jőjön el velünk legalább csak bátyám, Amnon. És mondá neki a király: Nem szükség, hogy elmenjen veled.

²⁷De Absalom készteté őt, és elbocsátá vele Amnont és mind a király fiait. És lakomát szerze Absalom, olyat, mint egy királyi lakoma.

²⁸Szolgáinak pedig parancsolt vala Absalom, mondván: Vigyázzatok, mikor Amnon részeg lesz a bortól, és mondom nektek: Üssétek őt, és öljétek meg, ne féljetek; mert én vagyok, ki azt parancsolom nektek; bátorodjatok föl, és legyetek erős férfiak.

²⁹Absalom szolgái tehát Amnon ellen úgy cselekvének, a mint parancsolta vala nekik Absalom. És a király fiai mindnyájan fölkelvén, kiki felüle öszvérére, és elfuta.

³⁰És mikor még az úton menének, hír érkezék Dávidhoz, mondván: Absalom a király fiait mind megölte, és csak egy maradt közőlük.

³¹Fölkele tehát a király és megszaggatá ruháit, és a földre esék, és szolgái, kik mellette állanak vala, mindnyájan megszaggaták ruháikat.

³²De Dávid bátyjának, Szemmaának fia, Jonadáb, felelvén, mondá: Ne vélje az én uram királyom, hogy a királynak minden fia megöletett; egyedűl Amnon halt meg; mert Absalomnak szájában vala azon naptól, melyen megszeplősítette volt húgát, Támárt.

³³Most tehát ne vegye az én uram királyom szivére ez igét, mondván: Mindnyájan megölettek a király fiai; mert egyedűl Amnon halt meg.

³⁴Absalom pedig elszökék. És az őrálló szolga fölemelé szemeit és néze, és ime sok nép jő vala a mellékúton a hegyoldalról.

³⁵Mondá pedig Jonadáb a királynak: Ime a király fiai jelen vannak, a te szolgád igéje szerint, úgy lett.

³⁶És mikor szólani megszűnt, megjelenének a király fiai is; és bemenvén, fölemelék szavokat és sírának; de a király is és minden szolgái sirának igen nagy kesergéssel.

³⁷Absalom pedig elszökvén, Ammiud fiához, Tolomaihoz a gesszuri királyhoz méne. És Dávid gyászolá fiát minden nap.

³⁸Absalom pedig elfutván és Gesszurba érkezvén, három esztendeig vala ottan.

³⁹És Dávid király megszűne Absalomot üldözni, mert megvigasztalódott Amnon halála fölött.